Skip to content
Főoldal / Dakar 2020 / Alonso: Ha nyernék egy szakaszt, az mágikus lenne

Alonso: Ha nyernék egy szakaszt, az mágikus lenne

Fotó: Red Bull

Már a szakaszgyőzelem lebeg a szeme előtt.

Fernando Alonso a 2020-as Dakar Rally rajtja előtt csak a célba érést tartotta szem előtt. Az első szakaszon a 11. lett, a másodikon volt olyan ellenőrző pont, ahol harmadikként haladt át, majd jött a kitört bal első. Tegnap újra brillírozott és ötödik lett. Evés közben jön meg az étvágy, most már többet szeretne a spanyol.

„Hét hónapig ezelőttig egyszer sem mentem fel egy dűnére autóval, most meg képes vagyok arra, hogy az első négy-ötben autózzak két napon keresztül. Természetesen mindig többet akarok, remélhetőleg az elkövetkező napokban ki tudom használni a kedvező rajtpozíciómat, hogy ott lehessek az első háromban vagy nyerjek egy szakaszt, ami mágikus lenne.”-mondta Alonso.

A verseny előtt a versenyigazgató David Castera már arról beszélt, hogy szerinte Alonso szakaszt fog nyerni első Dakarján.