Skip to content
Főoldal / Dakar 2023 / Al-Attiyah: Itt volt az ideje, hogy támadjunk

Al-Attiyah: Itt volt az ideje, hogy támadjunk

Al-Attiyah Dakar 2023
Fotó: Toyota Gazoo Racing

Nyilatkozatok a 2023-as Dakar Rally második szakasza után.

Joan Barreda Bort hatodik lett ma a motorosok között a Hondával, összetettben feljött a harmadik helyre:
„A mai volt az elmúlt évek egyik legkeményebb szakasza. Több mint öt óra volt. Nagyon kemény volt, sok sziklával. Nem érzem magam túl jól az ilyen típusú terepen, de megpróbáltam tartani a jó ritmust, és a végéig megtartani azt. Az utolsó kilométereken egy sziklát keményen eltaláltam, és nagyon fájt a lábujjam, ezért a tábornál megnézetem. Remélem, nem komoly a baj.”

Több mint fél óra hátránnyal Stéphane Peterhansel (Audi) a 15. lett a 2023-as Dakar második szelektív szakaszán.
„Nagyon nehéz feladat volt számunkra. Körülbelül negyven kilométer után két lassú defektet kaptunk a hátsó gumijainkon, és még 390 kilométer volt hátra hatalmas kövek között. Már csak a túlélésről volt szó. Csak megpróbáltuk az autót visszavinni a célba, és ennyi volt. Nagyon nehéz dolgunk volt, és azt hiszem, a túl kicsi sisakkal is van problémám. Őrülten fájt a fejem. Nem vagyunk jó passzban, de amikor láttam az összes BRX-et egymás után megállni, láttam, hogy kemény a helyzet.”

Az autósoknál a szakaszt megnyerő Nasser Al-Attiyah (Toyota):
„Itt volt az ideje, hogy támadjunk és egy jó szakaszt teljesítsünk. Nem volt könnyű nap, mert biztos voltam benne, hogy ma sok probléma lesz, a sok szikla miatt és a navigáció sem volt egyszerű. Tényleg nagyon örülök, hogy a második nap egy jó szakasz lett számunka. Volt egy defektünk az elején, de utána megpróbáltunk nagyon óvatosak lenni a köves helyeken. A homokban nyomtuk, és elégedett vagyok. Azt gondoltam, hogy a verseny eleje nagyon könnyű lesz, de nagyon trükkös volt. Gratulálok a szervezőknek ezért.”

Francisco Lopez Contardo másodikként zárt ma az LW Protoban (T3):
„Nagyon hosszú volt, és az első része nagyon-nagyon köves volt. Túl sok volt a folyó, és nagyon-nagyon nehéz volt. A második részen pedig gond volt a kormányzásommal, és nem volt segítség. Nagyon, nagyon nehéz volt. 120 kilométert kellett így megtennem.”

Az LW Proto harmadik helyezettje, Seth Quintero:
„Sokkal durvább volt, mint amire számítottam. Azt hittem, 3-4 órát leszünk kint, de majdnem 7 órát voltunk kint, szóval hosszú nap volt, de nagyon jól éreztem magam, és szeretem ezeket a hosszú szakaszokat. Elég tiszta napunk volt ma. Két defektet kaptam 100 kilométer előtt, így tempomatra kapcsoltam, hogy célba érjek. Ez egy hosszú, hosszú verseny, és még hosszú út áll előttünk.”