Skip to content
Főoldal / Dakar 2021 / Al-Attiyah: Három defektünk volt

Al-Attiyah: Három defektünk volt

Al-Attiyah Dakar 2021
Fotó: DPPI/J.Delfosse

Versenyzői nyilatkozatok a 2021-es Dakar Rally kilencedik szakasza után.

A motorosoknál a mai szakaszt nyerő Kevin Benavides, akinek a testvére, Luciano szintén harcban volt ma az első három helyért, de bukott:
„Most kaptam a hírt, hogy a testvérem bukott, ezért annyira csalódott vagyok, és remélem, hogy rendben van. A mai nap különleges volt számomra, egy éve ment el Paulo…Szóval megpróbáltam egész nap nyomni, koncentrált maradni, tartani a tempót és nem hibázni. Szóval, szerintem jó szakasz volt. A végén hallottam, hogy Toby is bukott, így a mai egy nagyon veszélyes nap volt. Örülök, hogy itt lehetek.”

Stéphane Peterhansel, aki első szakaszgyőzelmét szerezte a 2021-es Dakaron:
„Az biztos, hogy ez a szakasz bonyolult volt. Kezdettől fogva tudtuk, hogy hosszú nap lesz, ezért úgy döntöttünk, hogy óvatosabban megyünk és odafigyelünk a gumikra és a navigációra. A végén megelőztük Carlost és Nassert is. Kétszer is megelőztük, mert defektet kapott. Igazi dakari szakasz volt, kicsit olyan, mint anno Afrikában.”

Nasser Al-Attiyah mai napját megpecsételték a defektek, így összetettben a hátránya már közel 18 perc:
„A navigációval nem volt gond, de három defektünk volt és nem maradt pótkerekünk. Ezért a célba érésre koncentráltunk és hagytuk Stéphanet elmenni. Nem volt egyszerű a számunkra a mai nap. De mit tehetnék? Nem tudok semmit sem megváltoztatni a gumikkal. Ilyen az élet, nem vagyok csalódott.”

A 12. helyen beérő Carlos Sainz:
„Ez a szakasz számunkra még nehezebb volt mint a többieknek. Fék gondjaink voltak, megpróbáltuk megjavítani, de nem volt fékfolyadék. Tehát csak egyértelmű időveszteséggel tudtuk befejezni a szakaszt.”