Skip to content
Főoldal / DTM / A DTM új svéd csillaga

A DTM új svéd csillaga

Fotó: DTM

Joel Eriksson remekül mutatkozott be a DTM-ben.

Egy svéd klasszis – Mattias Ekström – az utolsó DTM hétvégéjét teljesítette Hockenheimben, míg egy másik – Joel Eriksson – az elsőt.
A szezonnyitón három újonc volt a rajtrácson: a 26 éves Robin Frijns (Audi), a 28 éves Philipp Eng (BMW) és a 19 éves Joel Eriksson (BMW). Közülük egyedül Eriksson nem távozott pontok nélkül Hockenheimből.

Szombaton az első időmérőn 0.530 mp-vel volt lassabb a pole-t megszerző Gary Paffettnél, ami a tizedik helyet jelentette. Másnap nem sikerült ezt megtartania, 12. helyen intette le a kockás zászló. Aztán a vasárnapi időmérőn csak 0.234 mp-vel maradt el Timo Glock első rajtkockát érő idejétől. Ez a harmadik rajthelyet jelentette számára. Az első kör végére visszaesett az ötödik helyre, két körrel később már csak hetedik volt. A kerékcserék után a remek tempójának köszönhetően ismét a harmadik helyen találta magát. Előtte Glock és Paffett csatázott a győzelemért. Eriksson elkezdte szorongatni Paffettet és meg is előzte a Mercedes versenyzőjét. De a következő kanyarban lecsúszott az ívről és visszaelőzte Paffett, a lendületvesztés miatt Mike Rockenfeller is megtudta előzni, így végül negyedik lett. Ez a második DTM versenyén megsüvegelendő teljesítmény, főleg úgy, hogy még a dobogóért is harcban volt.

„Negyedikként célba érni második DTM versenyemen egyáltalán nem rossz. Mindig ambiciózus célokat tűztem ki magamnak. Rengeteg ember veregette meg a hátamat a verseny után, de ha őszinte akarok lenni  kicsit csalódott vagyok. Mindig nyerni akarok és mindig a maximumot akarom kihozni magamból.„-mondta Joel Eriksson.

A versenyt megnyerő Timo Glock is elismerően beszélt fiatal márkatársáról: „Láttam a tükörben, ahogy nyomást gyakorol Garyre, lenyűgöző volt. Remek bemutatkozás volt a részéről és még engem is segített vele. Az időmérős teljesítménye mellett sem lehet szó nélkül elmenni, briliáns volt.”