Skip to content
Főoldal / ORB / A dobogós hellyel boldogok lennének

A dobogós hellyel boldogok lennének

Hangodi Bendegúz

Hangodi Bendegúz, Bunkoczi László – Peugeot 208 Rally Kupa, Mecsek rali előtt.

A Hangodi Bendegúz, Bunkoczi László kettős nagy hőségre és kiélezett csatákra készül a hétvégi Mecsek ralin – a Peugeot 208 Rally Kupában induló páros nehezített pályán kezdi a versenyt, mert a fiatal pilóta most tudja le az érettségije második körét.

„A Mecsek rali volt az első olyan verseny az életemben, amelyen már egészen vállalható tempóban közlekedtem – mondta Hangodi Bendegúz, majd hozzátette: – Igaz, az lett a vége, hogy bedobtam a kocsit a szakadékba, de ilyesmit az idén nem tervezek. Majdnem mindegyik pályán mentem már rendes versenyautóval, ami az én esetemben pozitívum, az meg pláne, hogy tetszenek is: tempós, dobálós gyorsaságikra készülünk.”

S hogy mi a cél?

Nyilván, ha egy versenyzőpáros odaáll a rajthoz, nyerni akar – máshogy nem is lehet. Ugyanakkor tudni kell, hogy nagyon sűrű a mezőny, három-négy kettős biztosan esélyes a győzelemre, de tulajdonképpen bárki szerezhet meglepetést ebben a sorozatban. Hangodi azt mondja: ha a dobogó bármelyik fokára fel tudnának állni szombat este, azzal már elégedett lenne.

„A hőség biztosan megnehezíti majd a dolgunkat, s ha ezt még megbolondítja egy kis vihar is, akkor dunsztban ülünk majd a kocsiban, és kapkodjuk a levegőt. Nagyon kell majd figyelni a megfelelő folyadék-bevitelre” – tette hozzá Hangodi, és ezt megerősítette rutinos, a világ sivatagjait keresztül-kasul bejáró navigátora, Bunkoczi László is.

„A hőség rengeteget ki tud venni a pilótából, a navigátorból és az autóból is, de szerencsére volt már néhány olyan verseny az életemben, ahol nagyon meleg volt, úgyhogy próbálok majd tanácsokat adni Beninek – mondta Bunkoczi. – Ami engem illet, ez sokáig a mumus versenyem volt, mert pályafutásom első öt évében nem tudtam itt célba érni. Aztán Hoffer Zsoltival magyar bajnokok lettünk a Mecseken, megnyertük a kétkerékhajtású abszolútat, s ott megfordult bennem minden. Szeretem ezeket a pályákat, s bár a verseny Beni érettségije miatt nem a normál kerékvágásban halad majd, de legalább túl lesz ezen is. Ami a versenyt illeti – jól akarjuk érezni magunkat a gyorsaságikon, s ha ez megvan, nagy baj már nem lehet.”

A Mecsek ralin pénteken késő este teljesít egy gyorsaságit a mezőny, szombaton pedig további kilenc szakaszon dől el a bajnoki pontok sorsa.