Skip to content
Főoldal / ORB / Vincze Ferencék első abszolút győzelmüket szerezték Egerben

Vincze Ferencék első abszolút győzelmüket szerezték Egerben

Összefoglaló az ORB 2017-es szezonjának utolsó versenynapjáról.
Vincze Ferenc és Bazsó Attila 12 mp előnnyel várta a CREDOBUS Eger Rallye zárónapját. A fiatal versenyző reggel rögtön egy szakaszgyőzelemmel jelezte, hogy vasárnap is mindent meg fog tenni, hogy megszerezze első ORB futamgyőzelmét. Kocsomba Károlyék, majd Perge Györgyék is balesetet szenvedtek. Sajnos személyi sérülés is történt, a mezőny második fele számára etap lett a gyors.

A következő verpeléti szakaszt is a Skodás páros húzta be, mindössze 0,1 mp előnnyel Turánék előtt. Egész nap hasonlóan szoros volt közöttük a küzdelem, egy gyorson belül 2,2 mp volt a legnagyobb eltérés a két versenyző között. Vincze Ferencék neve mellé két további részsiker került a nap folyamán. A Power Stage győzelemért járó plusz pontoknak Turánék örülhettek.

Vincze Ferencék végül 13,9 mp előnnyel megszerezték első abszolút győzelmüket az ORB-ben. Turánék Miskolc után másodszorra végeztek dobogón. Ranga Péterék stabilan tartották a harmadik helyüket.

A CREDOBUS Eger Rallye nem hivatalos végeredménye IDE kattintva megtekinthető.