Skip to content
Főoldal / Amatőr rally / Trescsik Ákos: „A jó hangulat biztosításán szorgoskodtunk”

Trescsik Ákos: „A jó hangulat biztosításán szorgoskodtunk”

Trescsik Ákos  Ákossal beszélgettem a rábaringi és fehérvárcsurgói versenyről, az idei terveiről és egy kicsit a múltban is kalandoztunk.

-Hogyan alakult számodra az 1. Metabond Kupa?
-Az első versenyen elmondhattam, hogy új szezon, új felállásban, új navigátor Fenyvesi Peti személyében. Nem volt különösebb célkitűzésünk az első versenyre. Egy elsődleges cél volt össze rázódnunk, jó hangulatot kelteni a kabinban és a gyorsasági szélén álló embereknek. Mert ugye mi versenyzők, újra és újra megemlítjük, hogy milyen gumi gyilkos a Rába-Ring! És tényleg! Szinte új téli gumikat raktunk fel, de már a második gyors után kivert a halál vize, amikor ránéztem a gumik állapotára, szinte kilátszott a vászon. Viszont nagyon tetszik a pálya vonalvezetés. Nagyon változatos, pedig a pályaautózás kicsit sem az én világom! Viszont igyekeztünk rally-san megoldani a kérdést.

-Tavaly még navigált neked apukád, idén viszont átült a bal1-be. Neki, hogy alakult a verseny? Tudtál neki segíteni?
-Igen, tavaly még Ő navigált. Aztán jött egy lehetőség, miszerint bővült a TRN Motorsport. Egy szinte teljesen ugyan olyan paraméterű Lada 21074 1.6 Gr.A-s kocka kormánya mögé ült be,mint az enyém. Neki elég probléma dúsra sikerült a verseny. Gyújtásgondokkal küzdött végig. Négyezer fölé nem volt hajlandó forogni a motor. A versenyhelyszínen jelen lévő Kámán Tomi is a segítségünkre sietett, de ott és akkor, abban a szituációban sajnos még Ő sem tudta orvosolni a problémát! Mindent, de mindent kicseréltünk. Csak egyetlen alkatrész nem, mert hogy nem volt nálunk… a hall jeladót. Sajnos ez volt a jelenség okozója. Kb. tíz évet öregedtem emiatt a hiba miatt. Legjobb tudásom szerint raktam össze a motort és egy ilyen filléres alkatrész áthúzta a számításaimat! Pedig nagyon szerettem volna, ha Ők is egy jó ízűt tudtak volna autózni. Így, segíteni csak a probléma keresésében tudtam.
2. Maximum Kupa

-Hogyan sikerült a Kincsesbányai verseny?
-A Kincsesbányai versenyre újult erővel érkeztünk. A hiba kijavítva, még a Kálmán Racing Service-be is elvittem egy „hangolásra”.Tomi állított a vezérlésen, a gyújtáson és még karburált is. Így már tökéletesen szólt a piros autó motorja is! A motor erővel nem is volt probléma, de a kuplunggal annál inkább. A verseny rajtjától kezdve folyamatosan csúszott. Egy újabb ok a fejfájásra. Édesapám (Fater) közvetlen utánam rajtolt,viszont a gyorsasági végén a beíróba hiába tekintgettem a visszapillantó tükörbe…nem érkezett meg. Sajnos a „vérző” kuplunggal csak pár száz métert tudtak jönni. Így a RESCUE segítségét kellett igénybe venniük. A szervizparkba (Itt megköszönve Csizmadia Péter és Varga Zoli szervizeseinek is a segítséget!) kapott egy új kuplungtárcsát, de sajnos ez sem volt hosszú élettartamú. Konkrétan két gyorsot bírt ki. Nekem nem volt különösebb gondom a technikával, így mi a jó hangulat biztosításán szorgoskodtunk! Nagyon tetszett a gyorsasági, még mentem volna rajta legalább még egy oda-visszát!


-Idén még hol láthatunk benneteket?
-Tervbe vannak az A.R.C.-s futamok. Viszont a Tatabányai versenyen a jobb 1-et fogom betölteni. Jámbor Lacival (Dr.Genya) megyünk az RTE mezőnyébe a VFTS-sel. A saját autóval az idei tervekben szerepel a Váci RTE verseny, mint előfutó. A távolabbi időpontú rendezvényeken való szereplésen még csak gondolatban játszok. Költségvetés függő!

P1230393
-Kicsit tekerjük vissza az idő kerekét. A tavalyi év, hogy sikerült?
-A tavalyi évben viszonylag sokszor volt technikai hibánk. Ebben javarészt hajtáslánc problémáink voltak. Itt volt féltengelytörés, differenciálmű áttétel lefogazás (4:7), váltó lefogazás és megállt kinyomócsapágy keserítette meg az életünket. Viszont ezeket leszámítva mindenképp jónak értékelem a tavalyi évet. Tapasztalat szerzés szempontjából mindenképp hasznos volt.


-Nem csak a kormányt tekergeted, navigálsz is. Sőt régebben még off-roadoztál is. Ezekről is mesélnél?
-Igen, ez igaz. Ebbe viszont egy picit bele javítanék. Ez úgy indult, hogy csak navigálok, Jámbor Laci (Dr.Genya) VFTS-ében. Aztán közbejött valami. Közbejött az EEK-718! Ez egy olyan lehetőség volt, hogy nem tudtam kihagyni. Így, azóta próbáljuk összeegyeztetni, hogy melyikünk hol szeretne indulni. Ez így már nem annyira egyszerű. Igyekszünk „igazságosan” elosztani, az amúgy is beszűkült lehetőségeket. Az Off-Road-ra most visszatekintve úgy érzem, az egy pótcselekvés volt számomra. Mindig is a rally volt a gyengém 1996 óta. Anno a Kisbér Orex rallyra mentem ki. Kivitt a kíváncsiság. Nagyon megfogott! Pedig pontosan emlékszem, hogy abszolút nem értettem, hogy előttem elhaladva most akkor hova is mennek és közben mi is történik. Azóta letisztulva most azt mondom, hogy ez a sport ettől szép, nem tudod, hogy a következő kanyarban, vagy a következő pillanatban mi is történik veled. Itt az improvizációé a főszerep! Majdnem olyan, mint a sakk. Csak nincs idő gondolkozni a két lépés között. Ez a Rally Sport!

-Köszönöm az interjút, további sok sikert!
Én köszönöm!

Végezetül egy belső a 2. Maximum Kupáról: