Tradler Attila: “Maximálisan elégedettek vagyunk”

Megérkezett az utolsó beszámoló is a MARB bajnai versenyéről, a 6. Auto-Szoft Rallyról.

Tradler Attila: “Nagyon vártuk már a versenyt, ugyanis a lábatlani pálya a kedvenceink közé tartozik. Igaz, még soha nem versenyeztem rajta, de kiskorom óta amikor csak tehettem kilátogattam, mint néző. Az esemény szombati napján problémamentesen, szép időben tudtunk pályát járni. Másnap azonban hamar szembesültünk a ténnyel, hogy eleredt az eső, ami a kopott aszfaltot még csúszósabbá tette. Ennek következtében már a shakedown-on értek meglepetések. Volt árokjárás, megforgás, meg persze volt amikor szépen kiadta. 🙂 Mindezek tudatában igyekeztünk óvatosan, ugyanakkor a körülményekhez képest gyorsan közlekedni, amit az első szakasz eredménye tükrözött, ugyanis sikerült elsőként teljesítenünk. A második szakasz már nem tűnt ilyen fényesnek, mivel a pusztamaróti elág sajnos megviccelt minket. Nem sikerült korrigálnom, ennek köszönhetően a partoldalra érkeztünk. Onnantól kezdve azt a döntést hoztuk csapaton belül, hogy biztonságit autózva célba visszük az autót, ami szerencsére sikerült is. Összességében a 2. helyen végeztünk, amivel maximálisan elégedettek vagyunk. Köszönjük a támogatást: Handel-Bau Kft., Sandokan Étterem-Panzió, Gumiflex+ Kft., Master-Clean Auto. Külön köszönet illeti a szervizcsapatot, médiásokat és persze a nézőket is, hogy a rossz idő ellenére kitartóan helytálltak.”

Twitter
RallyFansHu on Twitter
RallyFansHu follows 232 people
rallyfanshu
332
 Photos
703
 Followers
403
 Following
Happy Birthday Tiago!

#wtcc #hondacivic #motorsport #touringcar #honda #hungaroring #canon #fiawttc #autorennen #civic #canon700d #autosport #tiagomonteiro #wtcc2017 #hondanation #canon_photos #rallyfanshu #hondagram #fia #tourenwagen #hondafamily #motorsportphotography #canonhun #thepowerofdreamsHamarosan újra HunGarian Baja!

#rallyraid #hummer #hungarianbaja #canon #crosscountryrally #humvee #motorsport #canon700d #fiaworldcup #hummerh3 #4x4 #canonhun #offroad #hungarianbaja2016 #mnasz #canonphotography #tereprally #hummernation #rallyfanshu #humveelife#rallye #mitsubishilancer #iseumrally #canon #rally #evonine #motorsport #rallycar #lancer #canonphoto #rallying #mitsubishi #iseumrallye #rallysport #evo9 #canon700d #rallylife #mitsubishimotors #mnasz #rallypassion #evolutionsandralliarts #canonhun #rallyfanshu #lancerevo #canongraphy #evogram
Ezt olvastad már?
Dakar Rally 2016 előzetes

Close