Tradler Attila is mesélt az Oroszlány Rallyeról

Megérkezett az utolsó beszámoló az oroszlányi versenyről, ezúttal a Suzukis Tradler Attilától.
Tradler Attila: “A kincsesbányai visszatérésem sajnos nem sikerült jól, ugyanis az általam vásárolt autó kuplungja megadta magát. A mostani versenyre viszont megpróbáltuk maximálisan felkészíteni, ami sikerült is, ennek köszönhetően kibírta alattunk az oroszlányi futamot. A pálya az egyik kedvencem volt, a kategóriatársak pedig fenomenálisak. Rendkívül jó hangulatban tudtunk versenyre kelni az idővel, ritka manapság az ilyen, hogy adott gyorsasági szakaszon 3,1 másodpercre vagyunk egymástól az első négy helyen a kategóriában. Nagyon izgalmas volt így versenyezni, egész nap ment az adok-kapok. Mi is, mint ahogy többen a kategóriából jártunk árkot, érkeztünk meg két kerékre és hasonló finomságok, de ettől csak nőtt az adrenalin. Még jó, hogy a navigátorom, Marcsa Nikoletta nem egy ijedős fajta. 🙂 Végtére is mindez, a Suzuki kupa 3. helyét hozta, amely eredménnyel maximálisan elégedett vagyok. Ezúton szeretnék gratulálni a Suzuki kupa győztes Kerék Norbert – Schrey Róbert párosnak, illetve köszönet illeti az összes ismerősömet, akik valamilyen formában segítettek, továbbá szeretném megköszönni a támogatást: Sandokan Étterem-Panzió, Handel-Bau Kft., Gumiflex+ Kft., Master-Clean Auto”

Twitter
RallyFansHu on Twitter
RallyFansHu follows 232 people
rallyfanshu
331
 Photos
701
 Followers
401
 Following
Hamarosan újra HunGarian Baja!

#rallyraid #hummer #hungarianbaja #canon #crosscountryrally #humvee #motorsport #canon700d #fiaworldcup #hummerh3 #4x4 #canonhun #offroad #hungarianbaja2016 #mnasz #canonphotography #tereprally #hummernation #rallyfanshu #humveelife#rallye #mitsubishilancer #iseumrally #canon #rally #evonine #motorsport #rallycar #lancer #canonphoto #rallying #mitsubishi #iseumrallye #rallysport #evo9 #canon700d #rallylife #mitsubishimotors #mnasz #rallypassion #evolutionsandralliarts #canonhun #rallyfanshu #lancerevo #canongraphy #evogramKia Lotos Race Slovakiaring 2017
More photos: www.rallyfans.hu

#kialotosrace #slovakiaring #motorsport #canon #kiapicanto #orechovapoton #kia #autosport #canon700d #picanto #autorennen #canonphoto #kiamotors #carracing #rallyfanshu #kiamotorsports #canonhun #kialove #oxxoracing
Ezt olvastad már?
Kiss Norbi újra nyert a Hungaroringen, Hansen nyert Lohéacban

Close