Skip to content
Főoldal / Dakar Rally / Tom Coronel számára véget ért a Dakar

Tom Coronel számára véget ért a Dakar

Fotó: Tom Coronel Twitter

Nehezen indult és nem is tartott sokáig a verseny számára.
A prológon még minden rendben volt, azt az 51. helyen teljesítette. A Dakar Rally első tényleges szakaszát törölték.

A második szakaszt megtartották, igaz rövidíteni kellett rajta. Itt kezdődött Tom Coronel kálváriája is. Előbb elakadt a sárban, majd megállt az autó. Benzinpumpát cserélt, de nem segített. Majd megérkezett Tim Coronel, aki megoldotta a problémát. Az öröm nem tartott sokáig, újra megállt a Suzuki Buggy. Tim végig vele maradt, de itt már csak a vontatás segített. Így a második szakasz utáni táborba már egy kamion után vontatva érkezett. A szakaszt a 105. helyen, utolsóként fejezte be.

A következő szakasz sem alakult szerencsésebben a MAXXIS Dakar Team versenyzője számára. A megálló Coronel buggyjának nekiment egy kamion, de szerencsére nem okozott benne komoly károkat. Végül egy kamion vontatta be, a célig már csak 10-15 km volt hátra. Ezúttal egy szűrő volt a baj forrása. A probléma ellenére is az 56. lett.

A negyedik szelektív volt a maratoni szakasz első fele, ami után este parc fermébe kell tenni az autót. De Coronel odáig már nem jutott el. „Ismét a szűrővel van gond. Nem tudom 20 kilométerenként megjavítani, szóval itt a vége.”-mondta a holland versenyző.