Tom Coronel Magyarországon indul rallycross versenyen

Fotó: WTCR

Portugáliában csatlakozik először a TitansRX mezőnyéhez.

Tom Coroneltől megszokhattuk, hogy soha nem fér a bőrébe és mindig kitalál valamit. Januárban a Dakar Rallyn indult, a WTCR-ben teljes szezont megy, de mellette indul a TCR Európa-kupában is. A holland mókamester talált még néhány szabad hétvégét a naptárában, így kipróbálja magát a rallycrossban is.

Az idén indult TitansRX sorozat portugáliai fordulója (Montalegre) lesz az első rallycross versenye. Utána a magyar és a német fordulón is rajthoz áll.

“Ez egy magas színvonalú verseny, izgatott vagyok. Szeretek minden hétvégén versenyautóba ülni, tehát ha 30 év versenyzés után ki tudom próbálni magam valami újban, az szuper.”-mondta Coronel.

Bár Coronel még nem indult rallycross versenyen, nem aggódik a murvás részek miatt.
“Úgy látom ez a rally és a pályaversenyzés kombinációja. Homok, kavics, sár és aszfalt. Elsőnek tapasztalatot kell szereznem, mivel nem tudok tesztelni, ezért néhány kilométer megtételere szükségem lesz. Az első hétvégét csak élvezni akarom, aztán fel akarom építeni a dolgot és remélem egy kupával térhetek haza.”

Montalegreben a korábbi N-csoportos rally világbajnok Armindo Araújo is csatlakozik a TitansRX mezőnyéhez.

A TitansRX magyarországi versenyét október 5-6. között rendezik Nyirádon.