Skip to content
Főoldal / Amatőr rally / Szőnyi András: Az ORC nagyobb kihívás, mint vártam

Szőnyi András: Az ORC nagyobb kihívás, mint vártam

A Ladás versenyzővel beszélgettem a Szilveszter Rallyeról, a 2018-as évről és az idei szezonról.

-Szia, hogy alakult számotokra a Szilveszter Rallye?
-Sziasztok! Üdvözlöm az olvasókat. Várakozáson felül teljesült számunkra a Szilveszter Rallye. Mivel már félig mogyoródinak mondhatom magam, mivel itt található a családi vállalkozásunk, így számomra hazai pályának minősülnek a Hungaroring környéki utak. Ezért is számítottam egy jó eredményre, mivel a technika már adott, eléggé sokat fejlesztettünk az autón a Historicos korszak óta, így már csak rajtam múlott minden. Minden méterét élveztem a versenynek, igazán jóízűt autóztam, és örülök, hogy sok mindenkit meg tudtam autóztatni. Így, fix navigátor nélkül is a stopper ellen harcoltam. Első nap kis megpörgés hátráltatott, de folyamatosan a Lada kupa 3. helyén tartózkodtam. Próbáltam kiautózni a maximumot, amit a gumink engedett, de sajnos 13 colos kerékhez nem volt intermedietünk, ami a megfelelő választás lett volna. Ennek ellenére is végső soron összesítésben a Lada kupa 2. helyezéssel nagyon elégedett lehetek, de tudom, hogy nem volt messze az első hely sem. Legközelebb majd elkapom Bacsa Tomiékat, akiknek innen is gratulálok, nagyon szépen mentek.

-Idén az ORC-ben indultatok. Év elején mikor beszéltünk, azt mondtad nagy kihívás lesz az ORC. Valóban az volt? Miként éltétek meg az idei évet?
-Nagyobb kihívás, mint vártam. Sokkal feszítettebb a tempó, nincs idő pihenni, mivel a versenytársak mindig 100%-on autóznak. Nekünk is fel kell vennünk a ritmust, de ebben nagy segítségemre lesz Patkó Gabi, aki a tervek szerint egész szezonban mellettem fog ülni. Emellett visszatérve a mostani évet inkább elfelejteném. Rengeteg technikai hiba hátráltatott, és Én is hibáztam sokat. Ennek eredménye, hogy csak Nyíregyháza Rallyn tudtunk superrally nélkül célba jutni. Ha le akarjuk tenni a névjegyünket az ORC-ben akkor ezen komolyan kell változtatnunk. Az elhivatottság megvan, újra érzem a tüzet, ami az év közben kiveszett bennem, hogy igenis ott tudok lenni az elejében, képes vagyok rá.

-2019 mit tartogat számotokra?
-Nagyon remélem, hogy sok célbaérést. Időközben elkezdünk egy új autó építést, ami merőben más gondolkodásmódot fog képviselni mint, amit Magyarországon a Ladások megszoktak. A fejemben már összeállt, már „csak” meg kell valósulnia. Annyit ígérhetek, hogy a kereklámpás karosszéria és a Brundza féle szélesítés marad. A szín kapcsán még lesz egy kevés harcom, a szervizcsapatom nagyon próbál meggyőzni, hogy vegyük fel a céges zöld színt, míg én maradnék a feketénél. De ez legyen a legnagyobb gondunk… Így nincs más hátra, mint előre!
Itt szeretném megragadni a lehetőséget és szeretnék köszönetet mondani
Édesapának, a Családomnak, a Páromnak, Berente Gábornak, Horváth Zolinak, Zombori Lacának, Kasza Zolinak a támogatásért valamint a PSZA Motorsportnak a világbajnokság szintű háttér biztosításáért.

A PSZA Motorsport partnerei:
Kasza Motorsport, LADA Auto Hungary, Chairpro Magyarország Kft, Tomee Trans, Sáppusztai Pálinka, Trixon autóház, Pelixír Centrum Kft., Szuvorov Kft., Attalus Securty Kft, Ten-Line Kft., VirtechLabs Kft., Dolphio Technologies Kft., KHF.hu, Ruhan Kft., Solar Pro-Tech Kft., Fúzió Elektrótechnika Kft., Vegyél.hu, Multi Garage Kft., FoliaZ.hu, Extrémélmények.com, Petersgumi.hu, Matricakell.hu, Fer-Vill Kft