Szőke András: “Két hétvége, két verseny”

P1330166 A Szőke testvérpár két hét alatt két versenyen, Nagyvelegen és Magyarhertelenden állt rajthoz. Ezekről mesélt nekünk András.

Szőke András:”A nagyvelegi versenyt nagyon izgatottan vártuk, mert ezen a pályán mi még nem versenyeztünk. A pálya már a pályabejáráson nagyon tetszett, egy jó eredményben bizakodtunk. Az első-két gyorson nem sikerült olyan jó időt autóznunk, de a harmadik és negyedik gyorsasági eredményével már elégedettek voltunk. Az autó ismét hibátlanul működött az egész verseny alatt, így sikerült a kategóriánkban ismét győznünk, abszolútban pedig a 3. helyet sikerült megszereznünk.
P1330166

A nagyvelegi verseny után mi a múlt hétvégén rajthoz álltunk a pécsi bajnokság záró futamán, a Magyarhertelend-Orfű-Abaliget között megrendezett versenyen. Célunk a pálya megismerése és a teljesítése volt, ami sikerült is, de mégis elégedetlenek vagyunk, mert jobb eredményre számítottunk. A pálya nagyon tetszett csak az időjárás nem tetszett, mert az elején végig nedves/vizes úton kellett versenyeznünk a vége felé már száradt fel a pálya, de a nedves úton elég sok hátrányt szedtünk össze, amit a végére nem sikerült ledolgoznunk, Az utolsó gyorson sajnos fékproblémánk is volt, így végül kategória 4.helyen értünk be.

Részünkről a novemberi verseny még kérdéses, nem tudjuk, hogy rajthoz tudunk-e ott állni.

Köszönjük a támogatást: T+F Kft., Csete Gumiszerviz, Mesterekboltja, Dati-Sped Kft, Brillant autósbolt”

Twitter
RallyFansHu on Twitter
RallyFansHu follows 230 people
rallyfanshu
358
 Photos
703
 Followers
407
 Following
WRC 2018-as naptára megtekinthető a www.rallyfans.hu-n

#rally #toyotayaris #wrc #rallye #toyota #canon #rallyes #yaris #motorsport #rallyracing #toyotanation #canon700d #worldrallycar #rajdpolski #toyotafamily #wrc2017 #canonhun #rallying #toyotamotorsport #canonshot #iloverally #yariswrc #rallypoland #toyotagram #latvala #rajdpolski2017 #rallyfanshu #rallypoland2017Hivatalos: Budapest helyett Eger Rallye
Részletek: www.rallyfans.hu

#rally #mitsubishilancer #egerrally #rallycar #evoix #motorsport #rallye #mitsubishi #rallysport #lancer #mnasz #rallying #mitsubishimotors #triplediamondsociety #ralliart #ilikerally #evonine #ig_rally #eger #lancerevolution #egerrally2016 #lancerevo #rallyphotography #rallyfanshuHétvégén újra szlalom Ácson
Előzetes: www.rallyfans.hu

#szlalom #suzuki #motorsport #becauseracecar #swift #autosport #slalom #suzukiswift #canon #racecar #autoslalom #canon700d #suzukicars #powerslide #canonhun #suzukination #sideways #rallyfanshu #canon_photos
Ezt olvastad már?
5. Alexovics Kupa belsők
Close