Skip to content
Főoldal / Interjúk / Szabó Árpád: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk”

Szabó Árpád: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk”

Szabó Árpáddal beszélgettem az ISEUM Rallyeról, az idei évről és a Formula Studentről.

Először mentetek a Citroen C2 R2-vel murván. Hogy tetszett az autó a murván és hogy alakult a verseny számotokra?
– Kezdjük az elején! Harmadik versenyen vagyunk túl a C2-vel. Ebből a három versenyből sajnos nem sikerült kihozni a maximumot. Volt, hogy én hibáztam és volt olyan, hogy apróbb műszaki problémák hátráltattak minket. Azt gondolom, hogy a műszaki hibákat, ami az első és második versenyen voltak, sikerült kiküszöbölni. Az autó most műszakilag rendben van, viszont nekem még nagyon sokat kell fejlődnöm. A murva az mindig nagyon jó! Tavaly is nagyon élveztük az Ignissel. Idén is nagyon tetszett a teszt (ami csütörtökön volt Káldon), amit pozitívan sikerült zárnunk. Aztán elkezdődött az első gyors (Szeleste), ott mentünk egy biztonságit, ami sajnos nagyon biztonságira sikerült. A következő gyorson elkezdtünk sietni, így ott beestünk egy árokba, ahol eltöltöttünk több mint egy percet, ami úgy gondolom meg is pecsételte a napunkat. Majd utána volt egy apró túlcsúszásunk is, úgyhogy gyakorlatilag így el is ment a versenyünk. Ettől függetlenül nagyon élveztük a versenyt. Sajnos volt egy gyorsasági, amit le is etapoltak nekünk egy Zsigulis baleset miatt. Végül sikerült célba érnünk, és a harmadik helyet csíptük meg.

– Mondtad, hogy jók a pályák. Melyik volt a nagy kedvenc?
– Talán a Csepreg. Ott nem volt úgy soha problémánk, mindig sikerült letalálni. Azt tudni kell ezekről a pályákról, hogy a féktávok versenye. Én úgy gondolom ezzel volt a legtöbb problémánk. Hiszen vagy olyan féktávot vettünk, ami éppen, hogy kiadta, vagy nagyon hosszú volt és ott sok-sok másodpercet hagytunk bent. Nem írtuk be pontosan azt, hogy honnan kell kezdeni fékezni és nagyon hosszút sikerült venni, mert a sok-sok bukkanóban nem láttuk, hogy hol van a kanyar. Ezek a hibák még a tapasztalatlanságunkból erednek. Ezt most megtanultuk. Az itinert módosítottuk menet közben is. Úgy gondolom, ha jövőre visszajövünk, akkor sokkal sikeresebb Szombathely Rallyet fogunk zárni.

Evezzünk más vizekre! A Formula Studentben érdekelt Arrabona Racing Team háza táján is zajlik az élet. Ha jól tudom, új autót építetek.
– Így van. Annyit tudni kell, hogy én már nem vagyok része a csapatnak, mivel egy rallye2-es szezon egy ilyen autóval nagyon sok időt emészt fel. Ezért a háttérből figyelem a srácok munkáját. Azt jól tudod, hogy egy vadonatúj autót építenek. A tavalyi autóba nagyon sok hibát kiküszöböltek. Remélem, hogy minél sikeresebbek lesznek. Ezúton is szorítok nekik.

Szombathely után Székesfehérváron újra aszfalton versenyeztek. Ott mire számítasz?
– Én úgy érzem, hogy most kezdődik igazán a szezon számunkra. Bizakodva várjuk nagyon, mivel tavaly a Székesfehérvár Rallyen csatlakoztunk a rallye2-höz. Ezeket a pályákat ismerjük. Nagy változás nem szokott lenni, talán 1-2 lassító odébb lesz. Remélem az ismerős pályákon sikeresen és gyorsan végig tudunk majd menni. Mindenféleképpen jóval előrébb szeretnénk jutni a kategóriában és abszolútban is. Most átépítjük az autót aszfaltra és szeretnénk egy rövidebb tesztet, ahova egy tapasztaltabb versenyzőt szeretnénk elhívni, akivel át tudnánk beszélni az autó beállításait. Remélem, egy hibamentes Székesfehérvár Rallyet sikerül futnunk.

Lájkold a Korda Racinget a Facebookon!

A Korda Racing együttműködő partnerei: A-HÍD Építő zRt., Hídépítő zRt., Novomatic, Bomba! Energy Drink, ENEOS Motorolaj., Metrober Kft, HERTZ – Mercur Rent a Car Kft, Alabárdos Étterem, G-Roby, Frimedia Kft, Garmin, Segway, VictoriaShop, Szerszámbróker Kft, Csomagtartoaruhaz.hu, Surgi Care, BHS Medical, Music Engine Kft, Variocommerce Kft, VitaPlus Kft, ML Trans Kft, Noa-Ép Kft, MNR Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft, Gulyás Gépgyártó és Kereskedelmi Kft., Alexovics Kft, Auto Szoft Kft, K-P-K TransCoop, BelSound, VitaPlus Kft, BDA Trans Kft, Equicom Kft, Hir-Sat 2000 Kft, Sopia-NET Kft, Lánchíd 19 Hotel, Bialabok Alexandra e.v.