Skoda Octavia Cup-ban indul Tim Gábor 2016-ban

Áprilisban a Hungaroringre is ellátogat a Skoda Octavia Cup.

Tim Gábor, a 23 éves vanyarci pilóta, miután a gokart minden komolyabb lépcsőfokát megjárta, és magyar bajnoki címet szerzett, 2010-ben lépett fel a túraautózás szintjére, és az elmúlt években főként hazai bajnokságokban jeleskedett. Első évében a legjobb újonc volt a Suzuki Swift Kupában, majd 2011-ben meg is nyerte azt. Akik komolyabban követik a hazai autósportot, tudják, hogy ebből a márkakupából indult nemzetközi karrier felé Michelisz Norbert (WTCC) és Kiss Norbert (Truck Race) is.

Tim Gábor számára azonban nem sikerült még a nemzetközi bemutatkozás, vagy anyagi, vagy műszaki problémák fosztották meg a komolyabb eredménytől. Így 2014-ben egy új hazai márkakupában indult, és meg is nyerte az RCM Cup-ot. 2015-ben az FIA Swift Cup Europe három versenyhétvégéjén állt rajthoz, ahol hét futamból hatot megnyert, és a fél bajnoki idényt kihagyva is bajnoki harmadik lett.

Már a 2015-ös idény közben megkezdődtek a tárgyalások egy esetleges nemzetközi szereplés irányában, több márkakupa jött szóba, és végül a Skoda Octavia Cup mutatta fel azt a fajta színvonalat, amit keresett a pilóta és menedzsmentje.

A sorozat cseh rendezésű, és már volt előélete, hisz 1998 és 2010 között rengeteg, azóta komoly karriert befutó pilótát nevelt ki, de sorozatot befejezték. Néhány ismertebb versenyző, akik ebből a sorozatból nevelődtek ki: Adam Lacko (Truck Race), Petr Fulin (ETCC, WTCC), Jan Kopeczky (WRC), Jiri Janak (Porsche Supercup), Stefan Rosina (GT).

2016-ra érezte úgy a szervező, hogy újra komoly autóval tud előállni, és az új Skoda Octavia RS-ből készített kupás autót, mely 280 LE-s és 380nm-es 2 liter turbós túraautó lett. Az autó belsejében sok Seat Leon Cup Racer elem található, hisz azonos konszernhez tartozik a két gyártó.

Az autóhoz 2017-re TCR kit is elérhető lesz, ez is komoly érdeklődésre ad okot, hisz ez a szabályrendszer egyre népszerűbb, több ország jelezte, hogy indít ilyen kategóriájú bajnokságot, lesz Európa Kupa és persze a nemzetközi TCR Series is. Ez Gábor számára egy komoly jövőkép lehet a kupa után.

A bajnokság első versenyére 20 autó készül el, melyek természetesen teljesen egyformák, így mindenki számára azonos feltételeket biztosít a kupa. Öt versenyhétvége, négy ország szerepel a naptárban. Az idény a Hungaroring-en kezdődik, majd Most, Hockenheim, Slovakiaring és Brno következik. Minden hétvégén két versenyt futnak a pilóták.

Tim Gábor-t kérdeztük, milyen esélyekkel vág neki az idénynek:
“Nagyon motiváltan várom az idényt, végre egy teljes szezon vár rám egy nemzetközi bajnokságban. Már sokszor futottunk neki, de most úgy néz ki sikerül. Még keresünk támogatókat, hisz szűkös a költségvetésünk, és szeretnénk minél többet tesztelni. Reméljük találunk olyan autósport szerető cégeket, akik látnak fantáziát bennem és a kupában. Az autót márciusban kapjuk meg a gyártól, és áprilisban kezdődhet a felkészülés. Az öt hétvége nem sok, de jól látta meg a szervező, hogy nem az első évben kell túlterhelni a csapatokat, hisz az első év mindig a legköltségesebb. Nem tudom máshogy meghálálni a támogatóimnak és a csapatomnak a bizalmat, csak győzelmekkel. Nem lehet más az elvárás magam felé, meg akarom nyerni a bajnokságot. Ez lesz az eddigi legnehezebb kihívás a karrieremben, hisz nagyon erős mezőny várható. Külön örülök annak, hogy a Hungaroringen kezdjük a szezont, ott mindenképp előnyben leszek, de Most és Hockenheim az új pálya lesz számomra.”

A Skoda Octavia Cup 2016-os versenynaptára:

2016 április 28-30. Hungaroring (HUN) + FIA CEZ, TWC
2016 június 17-19. Most (CZ) + FIA CEZ, TWC
2016. július 15-16. Hockenheimring (DE)
2016. augusztus 19-21. Slovakiaring (SK) + FIA CEZ, TWC
2016. szeptember 9-11. Brno (CZ) + FIA CEZ, TWC

Twitter
RallyFansHu on Twitter
RallyFansHu follows 232 people
rallyfanshu
330
 Photos
698
 Followers
403
 Following
#rallye #mitsubishilancer #iseumrally #canon #rally #evonine #motorsport #rallycar #lancer #canonphoto #rallying #mitsubishi #iseumrallye #rallysport #evo9 #canon700d #rallylife #mitsubishimotors #mnasz #rallypassion #evolutionsandralliarts #canonhun #rallyfanshu #lancerevo #canongraphy #evogramKia Lotos Race Slovakiaring 2017
More photos: www.rallyfans.hu

#kialotosrace #slovakiaring #motorsport #canon #kiapicanto #orechovapoton #kia #autosport #canon700d #picanto #autorennen #canonphoto #kiamotors #carracing #rallyfanshu #kiamotorsports #canonhun #kialove #oxxoracingETRC Slovakiaring 2017
More photos: www.rallyfans.hu

#etrc #truckrace #slovakiaring #mercedestruck #motorsport #camion #canon700d #fiaetrc #truckracing #mantruck #kamion #orechovapoton #kissnorbi #canon #motorsportphotography #trucksport #canonfamily #truck #rallyfanshu #canongram #trucks #canonsports #trucknation #instatruck #trucksofinstagram
Ezt olvastad már?
Loeb szakasz győzelemmel kezdett a Dakaron

Close