Schlesser nyerte a Selyemút Rallyt

A Szalay Balázs-Bunkoczi László páros tavaly egy látványos hajrával az utolsó napon feljött a második helyre, így az idei Selyemút Rallynak esélyesként vágtak neki az Opel Mokkával. Az idén 4097 kilométert kellett teljesítenie a mezőnynek, amiből 2822 volt a szelektív.

Moszkvában a Vörös Téren volt az ünnepélyes rajtceremónia, ami után 453 km-t kellett a mezőnynek autópályán autóznia Tambovig. Erre a napra a rendezők nem jelöltek ki szelektívet.

Másnap két szelektív is várt az indulókra Volgográdig, melyek összhossza 373 km volt. Szalayék az elsőn eltévedtek és vesztettek pár percet, de így is a 7. helyen zárták a szakaszt. A második szakasz már problémásabb volt, mivel defektet is kaptak, valamint ismét volt egy kisebb eltévedésük és a végére még az egyik ventilátor is felmondta a szolgálatot, emiatt vissza kellett venniük a tempóból. Így is a 12. helyen zárták a napot. A leggyorsabb a Philippe Gache-Jean-Pierre Garcin páros volt az SMG Buggy-val. A második a Vasziljev-Jevtyekov kettős volt, míg a harmadik a Schlesser-Zsilcov duó. A Sebestyén Sándor-Bognár József duó a 31. helyen fejezte be az első napot a Toyota Land Cruiserrel. A 42. helyen pedig a Fazekas Károly-Simon Péter páros teljesítette a napot a BMW X6-al.  A kamionosoknál Shibalovék nyertek a Kamzzal Mardeev és Loprais előtt. A Kovács Miklós-Ács László-Czeglédi Péter összetételű trió a 15. lett a Scaniaval.

A következő szakasz a Volgográd-Volgográd húrok szakasz volt, ahol ismét két szelektív várt az indulókra, melyek távja 478 km volt. Vasziljevék voltak a leggyorsabbak a G-Force Protoval, megelőzve Gache-ékat és a tavalyi győztes Boris Gadasinékat. Szalayéknak ismét kalandos napjuk volt. A ventillátorokkal ismét gondjaik voltak, majd egy patak fogságába estek, ahonnan egy versenyzőtársuk húzta őket ki. A második pályán pedig ismét defektet kaptak, ennek ellenére a 7. helyen zárták a napot. A BMW-vel Fazekasék a 24., míg Sebestyénék a 33.-ak lettek. A kamionosoknál Kamaz egyeduralom volt, az első négy helyen ők értek célba: Karginov, Mardeev, Sotnikov és Shibalov sorrendben. Kovácsék a 11. helyen zárták a napot.

Ezután egy 486 km-s szelektívet kellett legyűrni Asztrahánig. Pokoli hőség várt az indulókra, de ennek ellenére Szalayék ismét a 7. helyen fejezték be a napot. Pedig ez sem volt probléma mentes, mivel az ajtó zárja elromlott és Bunkoczinak kb. 50 km keresztül tartania kellett. A leggyorsabb ezúttal a Schlesser-Zsilcov kettős volt, Gache és Malysz előtt. Sebestyénék a 35.-ként teljesítették a napot. A kamionosoknál Nikolaev volt a leggyorsabb Mardeev és Viazovich előtt. A Qualisport csapata a Scaniaval a 13.-lett.

A negyedik szakaszon Elisztáig kellett elérni egy 485 km-s szakasz után. Az eddig remeklő Gache váltó gondok miatt rengeteg időt vesztett. Szalayék pedig fék nélkül száguldottak, de így is a 13. helyen fejezték be a napot. Sebestyénék pedig a 34. helyen abszolválták a távot. A mamutoknál Shibalov nyert a Kamazzal a Tatras Loprais és a szintén Kamazos Nikoalev előtt. Kovácsék a 18. helyen futottak be.

Asztrahánig a leghosszabb, 499-km szakaszt kellett legyűrnie a még versenyben maradt párosoknak. Adam Malysz tetőre tette a gépét. Ekkor már az összetett 4. helyén álltak az Opel Dakar Team kettőse és épp azt tervezték, hogyan csípjék meg a dobogó alsó fokát, amikor beütött a krach. Az autó jobb hátsó kereke kiszakadt, a páros összerakta annyira, hogy ki tudjanak jönni a pályáról, de az utolsó 60 km-t már nem teljesítették. Ismét Schlesserék voltak a leggyorsabbak. Mögöttük Firsov és Vasziljev futott be. Sebestyénék a 27.-ként zárták a napot. A legnagyobbaknál Nikolaev volt a leggyorsabb, megelőzve Mardeevet és Ardavichust. Kovácsék a 10. pozícióban fejezték be a szakaszt.

Az utolsóelőtti Asztrahán–Asztrahán közötti szakaszon 412 km várt a mezőnyre. Szalayék autóját összerakták, így több mint 100 óra büntetéssel, de folytatni tudták a versenyt. Ismét volt egy defektjük és sokat előzték az előttük rajtoló lassabb versenyzőket. Végül a 7. helyen zárták a napot, Sebestyénék pedig a 28. pozícióban. A mamutoknál Shibalov volt a leggyorsabb megelőzve Sotnikovot és Nikolaevet. Kovácsék a 18. helyre hozták be a Scaniat.

Az utolsó szakaszon már csak egy 87 km-s szelektív várt a mezőnyre, mielőtt Asztrahánban célba értek.  Vasziljev volt a leggyorsabb a záró szakaszon. Mögötte Schlesser és Dmitriev végzett. Szalayék a 8. helyen futottak be. Sebestyénék a 29. helyen finiseltek. A kamionoknál Shibalov nyert, megelőzve Lopraist és Sotnikovot. A Qualisport legénysége a 16. helyre hozta be a kamiont.

Selyemút Rally 2013. 07. 05-13. végeredmény:

Autósok:

  1. Schlesser-Zsilcov (Sonangol Schlesser Original) 35:55:35
  2. Vasziljev-Jevtyekov (G-Force-Proto) +00:16:33
  3. Firsov-Filatov (Toyota Hilux) +01:47:33

20. Sebestyén-Bognát (Toyota Land Cruiser) +18:32:01

28. Szalay-Bunkoczi (Opel Mokka) +133:44:51

 

Kamionosok

  1. Sotnikov-Mizyukaev-Aferin (Kamaz) 36:28:25
  2. Shibalov-Amatych-Khisamiev (Kamaz) +00:01:04
  3. Viazovich-Palishcuk-Vikhrenka (Maz) +00:32:39

10. Kovács-Ács-Czeglédi (Scania) + 8:59:17

Fotók: Opel Dakar Team