Pontot szereztek a Zengő Motorsport magyarjai

Fotó: WTCR

Guerrieri nyerte az első versenyt a Nürburgringen.

Az időmérő után kiosztott büntetéseknek köszönhetően Yvan Muller várhatta az első rajtkockából a rajtot. A vizes körülmények miatt a Safety Car mögött engedték el a mezőnyt. Nem sokkal azután, hogy ráfordultak a Nordschleiféra Esteban Guerrieri egy saját bevallása szerint is kockázatos külső íves előzéssel az élre állt. Az argentin győzelmét ezután már senki sem veszélyeztette.

Az első körben kötött ki a gumifalban Jack Young a Renaulttal. A Karussellnél Mikel Azcona húzódót félre technikai hiba miatt. Az utolsó körben a hatodik helyről esett ki Tassi Attila.

A harmadik kör elején előzte meg az addig a harmadik helyen álló Tom Coronelt Thed Björk és Yann Ehrlacher. A francia végül megelőzte a svédet is és ismét dobogóra állhatott.

A Zengő Motorsport mindkét magyar versenyzője pontot szerezett ma a Nürburgringen. Boldizs Bence a 10., míg Kismarty-Lechner Gábor a 11. lett. Mindkét versenyző első pontjait szerezte a WTCR-ben. Bence neve mellé hat, Gábor neve mellé öt pont került.

Holnap 10 órakor rendezik a WTCR második versenyét a Nürburgringen.