Peruban rendezik a 2019-es Dakar Rallyt

Bejelentették a jövő évi verseny útvonalát.

Ahogy arról mi is beszámoltunk a Dakar Rallyt szervező ASO-nak komoly gondokkal kellett szembenéznie a 2019-es Dakar Rally útvonala körül. Eredetileg hétfőn lett volna a bejelentés, de mivel Chile és Bolivia is bejelentette, hogy nem kívánnak szakaszt rendezni a jövő évi versenyen, elhalasztották a bejelentést. Ekkor Peru volt az egyetlen ország, aki megerősítette, hogy vendégül látja a versenyt.

Ma a szervezők hivatalosan is bejelentették, hogy a 41. Dakar Rally-t január 6-17. között tartják meg Peruban. Limából rajtol majd a verseny és egy hurkot megtéve ott is lesz a cél. Ez lesz az első alkalom, hogy a verseny csak egyetlen országot fog érinteni. Vélhetően a jövő évi Dakaron lesz a legtöbb sivatagi szakasz amióta a verseny Dél-Amerikába költözött. Idén ez első perui napok hatalmas kihívásnak bizonyultak, olyan nevek búcsúztak mint Nani Roma, Sébastien Loeb, és Sam Sunderland. Vagy a magyarok közül a Szalay Balázs-Bunkoci László egység.