Skip to content
Főoldal / Amatőr rally / Penta Rally a Hertz Kupáért-Így látták a versenyzők

Penta Rally a Hertz Kupáért-Így látták a versenyzők

ifj. Géringer Zoltán, Jámbor László és Oroszki Tamás mesélt a bajnai versenyükről.

ifj. Géringer Zoltán: „Nagy izgalmakkal vártuk a bajnai futamot, hiszen az ezt megelőző hétvégén, sajnos Árpádtetőn vasárnap reggel nem tudtunk rajthoz állni. Két versenyt nulláztunk, így tudtam, hogy nagyon kell sietnünk, és csak a győzelem az, amivel elégedettek lehetünk. Számunkra egy teljesen újfajta abronccsal álltunk rajthoz, most a Michelint Pirelli slick gumikra cseréltük. A gumik roppant jól szuperáltak, sok fékúton még mindig nem hiszem el 100%-osan, hogy ez tényleg megáll. Sikerült minden gyorsaságit megnyernünk, ami számomra külön öröm ezen a pályán. Az autó hibátlanul működött, eltekintve egy-két apróságtól, amiért köszönet jár édesapámnak! Bízom benne, hogy a végjáték is hasonlóan fog alakulni!”

Oroszki Tamás: „Sokat gondolkodtunk, hogy melyik versenyre menjünk, de ez mellett lett a voks. Amit nem bántunk meg. Szombat reggel elindult a csapat a hosszú útnak. 2 és fél óra alatt megérkeztünk Lábatlanra, ahol elintéztünk minden fontos dolgot, az adminisztratív a gépátvételt is. A kocsival minden rendben volt. Aztán elmentünk pályát írni, ahol már láttuk hogy ez egy iszonyatosan jó verseny lesz. Felírtuk pályát, majd vissza mentünk szállásunkra és pihentünk a másnapi küzdelemre.Vasárnap hajnalban kimentünk a szervizparkba és elfoglaltuk a helyünket,és vártuk az első gyorsasági szakaszt, ami Bajnáról indult. Az első gyorsaságit nem mérték, csak a másodiktól. Voltak adok-kapok játékok, küzdelem az idővel és az ellenfelekkel is. Egész jó időket mentünk, megvoltunk elégedve magunkkal és az idővel is. Abszolút második időket mentünk, és így végig a mezőny elején autóztunk, nehéz volt megtartani hisz a mögöttünk lévő páros alig 1 mp-el volt a hátunk mögött. A kocsival akadt egy pici hiba, így egy hellyel lecsúsztunk,vissza estünk a harmadik helyre, de szervizesemnek köszönhetően ügyesen és gyorsan megoldotta a problémát,így folytathattuk a versenyt. Így hogy sikerült megtartani a harmadik helyet abszolút harmadik és kategória harmadik helyet sikerült elhoznunk a hétvégén. Igaz sok küzdelemnek, és bevállalásnak az ára volt, de megérte. Nagyon büszkék vagyunk magunkra. A pálya iszonyatosan jó volt, nagyon tempós. szerettük nagyon! Nagyon jól éreztük magunkat,a hangulat remek volt. A kocsival minden rendben volt azt a pici hibát lenézve. Köszönöm Szervizesemnek, hogy ismét oda tette magát és remek munkát végzett. Köszönöm Navigátoromnak, hogy együttműködött, tette a dolgát és hogy ilyen szép eredményt értünk el. Köszönöm Feleségemnek a támogatását és a biztatást! Köszönöm két gyönyörű lányomnak Lilikének és Martinának hogy ott voltak velem, mellettem voltak és a pálya széléről szurkoltak nekünk! Nagy hála és köszönet a Gondi Motorsportnak hogy támogattak a versenyen! Külön köszönet a pálya széléről szurkolóimnak! Következő versenyen találkozunk, addig is tanulunk hibáinkból és felszívjuk magunkat új és friss erővel!”

 

RallyFans.hu-08851

Jámbor László: „Vártuk nagyon az idei lábatlani versenyt, az előző oroszlányi futamunk nagyon jól sikerült. Két autóval neveztünk a versenyre, Öcsémék az eddig versenyen még nem szerepelt csapásmérővel új navigátorral, és mi Kosztival a VFTS-el. Sajnos Öcsémék nem tudtak elindulni, a versenyen. Elég későn lettek kész az autóval, szombat reggel eltörték a váltókart is a gépátvétel felé, majd a gépátvételen közölték velük hogy nem megfelelő a csavaros bukócső kialakítása, és nem kapnak rajtengedélyt. Szerettük volna gyorsan kijavítani a csövet, de mivel ezek miatt nem jutottak ki pályát-járni, inkább úgy döntöttek, hogy nem erőltetik az indulást. Térjünk rá a versenyre. Kicsit melegebb időre számítottunk, de legalább az előző években itt megszokott eső elmaradt. Az első gyors csak bemelegítés volt itt nem mérték az időt, jó is volt, hogy nem kellett rögtön időre menni. Próbálgattuk a féktávokat és a kanyarokat, ami sajnos nagyon csúszott, nem jött meg a tapadás. Ezután engedtünk le egy nyomást a kerekekből hátha az segít, és úgy mentünk az első éles rajtra. Mivel mi voltunk ez első sprintesek a rajtban ezért minden egyes gyorsaságin 5 percre rajtoltunk, addig álltunk a rajtsátor alatt, ami nem kedvezett az amúgy is melegebb időre való gumiknak. A gyorson sikerült megtalálni a jó ritmust, bár most is csúszott, de elég jó tempóban tudtunk jönni. A gyors végén a sprintben csak a Buszosék előztek meg, a MARB-ban is csak 2000-es autók jöttek jobban. Mivel más kerekünk nem volt ezért ezekkel mentünk tovább. A második gyorson próbáltunk kicsit sietni, aminek az lett a következménye hogy becsúsztunk egy lassítóba, szerencsére csak bójákat vittünk el. Ezen a gyorson gyorsabbak is lettek nálunk Janovics Rolandék is. A többi gyorson ment velük az adok kapok, az utolsó előttire 2mp körüli előnyünk volt, szerencsére a Lábatlan felőli irány következett, ami nekünk jobban feküdt. Jól le is szaladtunk rajta, minden összejött amit elterveztünk, bár néhol kicsit többet csúszkáltunk mint kellett volna. Ezt a gyorsot megnyertük sprintben, bár Buszosék ekkor már biztos nem siettek mert 10mp-el előttünk voltak összetettben, illetve később tudtuk meg hogy Rolandéknak széthullott valami és több mint egy percet bent hagytak, így elmaradt a csata, de azért jó volt így a végére egy gyorsot nyerni. Most itthon nézegettünk belsőket, ahol láttuk hogy a többiekhez képest hiányzott a tapadás, illetve amikor próbáltunk gyorsabbak lenni akkor pár apró hiba, kis túlcsúszások rögtön jelezték hogy nem szabad annyira sietni. Összességében így a sprintben Abszolút, kategória, és kupa 2.-ak lettünk, és a MARB időket nézve is csak 2000-es autók végeztek volna előttünk, úgyhogy nincs okunk panaszra. Itt szeretném megköszöni Koszti Lacika munkáját is, aki az autó felkészítése mellett most már jól belejött a navigálásba is. Köszönjük szépen a hétvégi szervizt Szakál Sanyinak és Szabó „Boxi” Gergőnek. Köszönjük Édesapámnak, hogy a sok támogatás mellett folyamatosan fotóz is a versenyeken. A lábatlani Piszke Tires-nek a folyamatos támogatást. Köszönjük a Komáromi Etil alakulatnak, Dörminek, Trescsik Atyának és a Hit gyülekezetének a VB-s szurkolást.”

Folytatás hamarosan!