Skip to content
Főoldal / Amatőr rally / Papp Arnold: „Mindennel lehet keresztbe menni”

Papp Arnold: „Mindennel lehet keresztbe menni”

A Ladával versenyző Papp Arnold „Arnie”-val beszélgettem a legutóbbi kiskunlacházi versenyéről, a Szilveszter Rallyról, az idei terveiről és még sok mindenről.

Nem rég volt az FRT kupa Kiskunlacházán, ahol indultál. Hogy alakult a verseny számodra?
-A verseny jól alakult. Mi igazából most már tét nélkül mentünk el a versenyre, mert a bajnoki második helyem az már biztos. Nem is vettünk gumikat, igazából már augusztus óta nem vettünk az autó alá, szóval már tényleg nagyon le voltak járva. Az összes nagyjából dróton van, de még egy versenyt ki kell bírniuk. Ennek tudatában mondtam egy kicsit próbáljunk kimagaslani a tömegből, látványosabban menni az eddigieknél, ami szerintem sikerült is. Végül a kategóriába második helyet megcsíptük, aminek nagyon örültünk ahhoz képest, hogy nem csak az idő volt a cél, hanem az hogy gyakoroljunk meg szórakozzunk, élvezzék akik beülnek a jobb1-be. Végül is ez nagyon tetszett mindenkinek, így tökéletesen sikerült minden. Remélem, hogy legközelebb is tudunk valahol menni, mondjuk már szeretnék fejlődni egy kicsit fölfele.

Videón, hogy terelte Arnie a Ladát

A látványos autózást is említetted. Ez a Szilveszter Rallyn is meg volt, ahol nem csak látványosan, hanem gyorsan is autóztál életed első rally versenyén. Azt a versenyt, hogy éltétek meg?
-Én nagyon érzékenyen éltem meg ezt a versenyt, mert iszonyatos munka árán értük el ezt az eredményt. Négy éve minden évben kinn voltam, mint néző és mindig Apának mondtam, igen én indulni fogok ezen a versenyen. Az autómba soha nem volt bukócső az idei évig. Ha össze is jött volna rá a keret, hogy nevezzünk, induljunk, akkor sem lehetet, mert nem felel meg az autó a szabályoknak. Az idén a Kasza Zolinak és a Zombori Lacinak köszönhetően (a Kasza Motorsport) felajánlott egy karosszériát, amibe átépítethettem az én saját dolgaimat a rozsdás autómból. Így lehetőség nyílt arra, hogy sprint versenyeken menjünk, ami végül is nem jött össze az évben. Viszont a Szilveszter Rallyra össze tudtuk rakni a támogatók által azt, hogy ott tudjak lenni. Még novemberben széthullott a váltó meg a kuplung, így úgy tűnt nem fogok indulni… Pont így a Szilveszter Rally előtt egy anyagi csőd jelentkezett az autón, amit a Mogul Vígh Racing Teamnek, Kasza Motorsportnak köszönhetően mozogtuk ki illetve Kiscsatári Iminek, mert megajándékozott egy kuplunggal. Sok ember erőn felüli segítségével jutottam el a versenyre, ami a végén ki is jött belőlem. De nagyon jól éreztem magam és szerintem a nézőknek is tetszet, ahogy mentünk. Próbáltam gyorsan is menni meg látványosan is. Ahol nézők integettek vagy álltak ott inkább nem figyeltük az időt, de élvezzék ahogy megyünk, mert ők azért jöttek ki. Ahol meg nem voltak nézők ott megpróbáltunk gyorsulni folyamatosan a körökbe. Ez végül össze is jött, mert mind a három kör alatt sikerült gyorsulni.

Papp Arnold "Arnie" Szilveszter Rally 2013

-Említetted, hogy tavaly nem jöttek össze a sprint versenyek, de indultál máshol. Hogy alakult összességében a tavalyi éved?
-A tavalyi év az úgy indult, hogy kész lett az új motorom. A családi büdzséből illetve a saját anyagi helyzetemből adódóan csak az FRT jöhetett szóba. Meg még nem is volt bukócsöves az autó szóval nem volt más lehetőség. Februári FRT-n debütált az új erőforrás, ami olyan jól sikerült, hogy egyből megette a váltót. 😀 Szóval nem indult jól a szezon. áprilistól indult az FRT szezonja és akkor egy támogató által sikerült annyit elérni, hogy az FRT kupába be tudnak segíteni anyagilag. Ők a Mogul Vígh Racing Team. Végig az egész szezonban tudtuk hozni a dobogós helyeket. Tavaly 2 versenyt teljesítettünk még a fehér kasztnival, széria váltóval, utána pedig az átépített autó kellett megszokni, nem volt könnyű. A kategória társnak, akivel egész évben meccsbe voltunk, egy kicsit erősebb az autója és ezt egyszerűen az idei évben nem sikerült technikailag ledolgozni. Viszont nagyon sok olyan rendezvényen részt vettem, ahol tudtam bizonyítani azt, hogy nem rajtam múlik a győzelem, hanem egy kicsit a technikán kell még fejleszteni.

-Tavaly volt szerencséd kipróbálni egy Formula Student autót. Ez a lehetőség, hogy jött és milyen volt?
-A kecskeméti KEFO Motorsport hívott meg az ő Formula autós bemutatójára, ahová én a Ladát vittem le, hogy a támogatóimat illetve az ő ismerőseiket autóztassam. Ennek az egész napos együtt működésnek az volt a megkoronázása, hogy megengedték, hogy kipróbáljam a kocsijukat. Ami egy brutális élmény, mert egy négyhengeres motorbicikli motorral hajtott kis járgány hihetetlenül tud menni egy Ladához képest. Néztük az időeredményeket, hogy a Ladával se mentem lassan azon a pályán, de 15 másodpercet adtam a Formula Student autóval, úgy hogy a Lada erősebb 40 lóerővel. Ez egy teljesen más világ. Igazából azzal is az volt a célom, hogy jól érezzem magam benne és egy kicsit szórakozzak. Ők mondták, hogy ez nem Lada és ezzel nem lehet keresztbe menni, de szerettem volna bebizonyítani, hogy olyan nincsen, mindennel lehet keresztbe menni. Ágytól a kemping székig akármivel, akár traktorral is lehet keresztbe menni. 😀 Az a lényeg, hogy hátsókerekes legyen, a többi nem számít. Igazából jól is jött, mert én meg a győri csapatnak vagyok az egyik fejlesztő tagja. Szóval ha kész lesz az autónk, már lesz viszonyítási alapunk. Persze a körülmények nem teljesen egyformák, mivel ők ledobott gumikkal autóztatták a szponzorokat, mi meg a versenyen remélhetőleg jó gumival fogunk menni, meg egy kicsit más konstrukciót alkalmazunk.

Papp Arnold

Kicsit visszakanyarodva az időbe. Hogy kerültél kapcsolatba az autósporttal?
-Az autósporthoz 1994-ben kerültem közel. Édesapám akkor kezdet versenyezni Lada Nivával terepraliba. 1998-ban ő tereprali magyar bajnokságot nyert egy G-Mercedessel, majd beírattak engem a Kesjár Gokart Iskolába. Végig vittem a tanfolyamot, többször is. Kesjár János bácsi a legvégén azt mondta, hogy lenne mit keresnem az autósportban. Apu erre a mondatra eladta a versenyautóját és abból elkezdtem gokartozni. Két évig csináltam is. Az első évembe a legjobb újonc lettem 8. helyen. A második évben meg az országos bajnokság második helyezettje. De a második évbe már sokat szenvedtünk anyagi problémák miatt. A gokartozás hihetetlenül drága. Mondhatni drágább, mint a Ladázás. Már nem tudtuk folytatni, így megszakadt a kapcsolatom az autósporttal. Amit végül a rally pályák mellett találtam meg. Nézőként kint voltam onnantól majdnem az összes Budapest Rally prológon. Jártunk Apuval versenyekre, nem csak rallyra, gyorsaságira és terepralira. 2008-ban megszereztem a jogosítványomat. Előtte már nagyon megtetszett a Zsigulizás, ahogy az emberek tombolnak a hátsókerekes orosz gépjárműnek. Akkor elterveztem, hogy nekem ilyen lesz az utcai autóm. Nem is akartam vele versenyezni első időkben. Apa is belement vettünk egyet olcsón, kicsit kipofoztuk. Apu 20 évig Ladákat szerelt, úgyhogy összehozott minket Apa-fia kapcsolatban, és újra előtörtek az emlékei. A cél az volt, tanuljak meg vezetni, ha ezt bedobóm az árokba, akkor összetörtem, mégse egy drága autót, tanuljak vele autózni. Ez olyan jól sikerült, hogy azóta se lett összetörve, így elindultunk egy úton. Először átépítettem egy kicsit a futóművet, vettem bele ülést, kormányt. Lassan kiesett az utcai autó kategóriából és átalakult hétvégi versenyautóvá.

Idei évre mik a tervek?
-Az idei évre több lehetőségem is van. Mindegyik képlékeny még. Én szerettem volna RTE-ben vagy Rallye2-ben menni a Ladával. Viszont az anyagi lehetőségek meg a támogatók nem úgy jöttek össze és az autóra nagyon sokat kellene költeni, hogy megfeleljen a szabályoknak. Így ez még mindig kérdéses, hogy összejön-e vagy sem. Az FRT az biztosnak tűnik Ladával. Viszont kaptam egy másik ajánlatot. Ha tudok egy olyan támogatói hátteret összerakni, akkor egy Formula Renaulttal tudnék menni az idei évben, ami elég jól hangzik, annak tudatában, hogy egy DTM és WTCC betétfutamaként fog szerepelni. Viszont ehhez meg kell találni azt a támogatót, aki lát bennem potenciált.

A rally versenyzők közül is sokan kezdték gokarttal, de azért alapesetben inkább a pályaversenyzés fele szoktak tendálni a versenyzők a gokartból. Te most nagyon a két lehetőség között vagy.
-Hát igen. Pontosan a két lehetőség között vagyok. A gokartból alapvetően megvan bennem az a minimális agresszió, ami kell egy pályaversenyzőnek, hogy előzni tudjon. Szeretek is előzni. Többször is volt olyan, hogy FRT-n valakit utolértem és nem volt kérdés, hogy hol fogom megelőzni. A rally viszont egy folyamatos improvizáció. Mind agyilag, mind fizikailag szerintem jobban megterheli az embert. De az egy izgalmasabb sportág, valahogy afelé próbáltam menni a saját erőmből. Igazából nem tudom megválaszolni, hogy hol szeretnék menni, mert mindegy csak guruljon.

papparnoldszilveszter

-Legjobb akkor az lenne, ha mindegyik összejönne?
-Pont ezen nevettünk a barátaimmal, hogy az lenne a kemény ha mennék a rallyba és a gyorsaságiba is. Ha esetleg mindegyikbe eredményes lennék, akkor már biztos mindenki „utálna”. 😀 Szóval ez elég komoly álom lenne.

-Említetted, hogy a szüleid sokat segítenek. Rajtuk kívül még kik segítik a versenyzésedet?
-Nagyon sokan segítik a versenyzésemet. A versenyeken való részvételekben nagyon sokat segítenek Fekete Laciék, a Mogul Vígh Racing Team. Velük tavaly május óta van kapcsolatom. Az autófelkészítésében illetve nagyon sok szakmai tapasztalattal segít Kasza Zoli, a Kasza Motorsport. Amit nem is tudok megköszönni, mert nekik köszönhetem azt, hogy „rallyautóm” van, ha ők nem adnak nekem egy karosszériát, akkor még mindig az a rozsdás autóm lenne. A Peter’s Gumiklinika ingyen gumit biztosít, illetve adja azokat a gumikat, amit az utcai polgár ledobott és így tudunk edzeni, keresztbe menni edzőkörön. Ez óriási segítség, mivel komoly mennyiséget sikerül egy évben elfüstölni. A Vianno Merci Alkatrészek, Tóalmás Mobil, MVM Kft, Pro construct, HRT Kft, Köles étteremnek, akik még sok kicsivel, de hozzájárultak a tavalyi évhez. Köszönöm nekik.

Ha többet szeretnél tudni Arnieról látogasd meg a honlapját vagy lájkold Facebookon.