Skip to content
Főoldal / ORB / Papp Arnold: Kettő szakaszt is nyertünk

Papp Arnold: Kettő szakaszt is nyertünk

Arnie beszámolója a Credobus Salgó Rallye2-ről.

A PSZA Motorsport versenyzője, Papp Arnold a Veszprém Rallys Citroenes kitérő után a Credobus Salgó Rallye2-n visszaült a Ladájába. Szombaton nem is akárhogyan kezdett, de erről már meséljen maga Arnie:
„Nagy várakozásokkal vártuk az idei Salgó Rallye-t. Visszaültem a Ladámba és szerettem volna vele szép eredménnyel hibamentesen haza jönni. Eddig még nem sikerült szakaszt nyernünk, de most kettőt is sikerült megnyernünk. Szombaton a városi prológ nagyon kedvezett nekünk, tudtam, hogy hátsókerekessel és egy kis ügyességgel elől tudunk végezni. Egy leheletnyi előnnyel tértünk nyugovóra. ”-kezdte Arnie.

„Vasárnap már izgalmasan indult, hiszen éjszaka leesett az eső így nem lehetett tudni milyen állapotban lesznek pontosan a pályák. Az első körben egy biztonságos tempóval még mindig ott tudtunk maradni az abszolút 2. helyen. Aztán sajnos jött a fekete leves és a középső körön a kocsi megmakacsolta magát és a gázpedál érzékelő tönkre ment. Két gyorsaságit végig szenvedtünk mire rájöttem, hogy mi a probléma. Onnantól 3/4 gázon még kapott jelet és viszonylag versenytempósan tudtunk közlekedni a Ladánkkal. Sikerült megtartani a hiba ellenére is az abszolút 5. helyet, amivel elégedettek vagyunk. Beugró pilótaként azért nem rossz eredmény ez.”

Együttműködő partnereink: Dolphio Technologies Kft., FER-VILL KFT., Solar Pro-Tech Kft., Budaörs Rádió FM 104.8., Kamaraerdei Stúdió Bt., Henci Group Kft., H-D Innovatrans Kft., Truckport Hungary Kft., Virtech Labs Bt., Attalus Security Kft., TEN-LINE Kft., Ruhan Kft., Multi Garage Kft., FoliaZ.hu., Extremautosport.hu., Petersgumi.hu., Matricakell.hu – matrica webáruház., Kasza Motorsport., FervillSound Kft., LEL Kft., Volvid Zrt., Simon és társai Kft., Cso-koto Kft., GPS-COM Kft.