Skip to content
Főoldal / Külföldi Rally / Öt magyar páros az osztrák szezonzárón

Öt magyar páros az osztrák szezonzárón

A Rallye W4 előzetese minden hasznos információval.

November 15-16. között a Horn központú Rallye W4-el zárul az Osztrák Rally Bajnokság 2019-es évada. A szezonzáróra 5 ország 57 párosa nevezett.

A tavaly Rallye W4-re keresztelték a korábbi Waldviertel Rallyet. A murvás versenyen 11 R5-öst láthatnak a kilátogató nézők. A bajnoki cím itt fog eldőlni Hermann Neubauer és Julian Wagner között. A Baranya Kupa után újra versenyautóba ül Botka Dávid, akiknek ezúttal Mesterházi Márk diktálja majd az itinert. A pilótának nem lesz ismeretlen a verseny, hiszen 2016 óta minden évben indult rajta, tavaly a második lett.

Raimund Baumschlager a 2018-as Niederösterreich Rallye után indul újra, ami azt jelenti, hogy pontosan 412 nap kihagyás után rajtolt bajnoki futamon. A Skoda Fabia R5 evo-val induló pilóta a verseny után 10 nappal fogja betölteni a 60. születésnapját.

Négy magyar páros indul Ladával. Papp Arnoldnak gyerekkori álma válik valóra azzal, hogy ezen a versenyen indulhat. Az előző versenyekhez hasonlóan most is Béres „Unicum” Attila fog helyet foglalni a jobb 1-ben. Godó Tamás és Harangozó Csenge egy VFTS-el áll rajthoz a Rallye W4-en. Nagy Gábor és Trescsik Ákos a 2107-el, míg Mésziati és Paukovics Lilla a 21013-al indul a sógoroknál.

A Rallye W4 programjában pénteken négy, szombaton kilenc gyors szerepel.

Korábbi képeink: 2017
Nevezési lista
Időterv
Térképek