Ogier: Visszavonulok

Fotó: Red Bull

A 2020-as szezon lesz az utolsó számára.

Sébastien Ogier négyszer ért fel a csúcsra a WRC-ben a VW-vel, majd kétszer a Forddal. Most a Citroennel igyekszik megtenni ugyanezt. A Citroenes szerződés megkötésekor elmondta, hogy a francia csapat lesz az utolsó, ahol versenyezni fog. Ekkor még arról szóltak a hírek, hogy van opció a hosszabbításra. Most maga a francia klasszis árulta el, hogy szó sem volt ilyesmiről.

„Már sokszor elmondtam, hogy ez az utolsó szerződésem a WRC-ben. Az emberek töretlenül kérdezgetnek róla, talán nem hiszik el. Sohasem terveztem, hogy maradjak 2020 után. A szerződés a Citroennel pedig egy sima kétéves megegyezés volt.” – mondta Ogier az Autosportnak.

A rally világbjnokság utáni terveiről nem beszélt Ogier, de egy opció lehet számára az Extreme E széria, ahol ő a nagykövet és akár versenyezhetne is ott.