Nasser Al-Attiyah történelmi győzelme a Selyemút Rallyn

Fotó: Red Bull

Idén megállíthatatlan a katari versenyző.

A 2019-es Selyemút Rallyn Nasser Al-Attiyah történelmi győzelmet aratott miután mind a kilenc szelektíven a legjobb időt elérve megnyerte a versenyt. Ezúttal Irkutszkból rajtolt a verseny és 5000 kilométer megtétele utána Tunhuangban vehette át a győztesnek járó medált a katari versenyző. A Toyota 48éves versenyzőjének a győzelmét még az teszi különlegesség, hogy idén amelyik versenyen elindult azt megnyerte.

“Egy hihetetlen verseny volt az elejétől a végéig. A rajt Oroszországban, az átkelés Mongólián és a dűnék Kínában.”-mondta Al-Attiyah a célban, aki közel másfél órát adott a másodikként beérő Wei Hannak.
“Nem hittem volna, hogy lehetséges, hogy az összes szakaszt megnyerjük.”-tette hozzá Al-Attiyah navigátora, Mathieu Baumel.

A motorosok először indulhattak a Selyemút Rallyn, itt a 2017-es Dakar győztese, Sam Sunderland diadalmaskodott a KTM-el.
“Hatalmas kontraszttok voltak a tájba. Oroszországban az erdőben voltunk, Szardínia feelingje volt. Aztán Mongóliában a leggyorsabb pályákon versenyeztem pályafutásom során. Végül Kínában volt néhány igazán fárasztó nap.”-mondta brit motoros.

A kamionosoknál a Kamazok kisajátították a dobogót. Itt Anton Shibalov bizonyult a legjobbnak.

Selyemút Rally 2019 végeredménye:

Autósok:
1. Nasser Al-Attiyah (QAT)/Mathieu Baumel (FRA) Toyota Hilux 24:25:29
2. Wei Han (CHN)/Liao Min (CHN) SMG Buggy +01:25:04
3. Jérome Pelichet (FRA)/Pascal Larroque (FRA) Optimus +01:43:39

Motorosok
1. Sam Sunderland (GBR) KTM 26:12:47
2. Andrew Short (USA) Husqvarna +00:20:22
3. Adrien Van Beveren (FRA) Yamaha +00:21:01

Kamionok
1. Anton Shibalov (RUS) Kamaz 26:01:40
2. Andrey Karginov (RUS) Kamaz +00:25:22
3. Ayrat Mardeev (RUS) Kamaz +00:52:05