Nani Roma

Ma az autósok egyik esélyesét mutatjuk be.

A spanyol versenyző 1972. febr. 17-én született. Eredeti nevén Joan Roma Cararach.

Hatszor nyerte meg a baja Espana versenyt. 1994-ben enduro Európa-bajnoki címet nyert. 2000-ben enduro világbajnok lett. 5 dobogós helyezést szerzett a nemzetközi 6 napos enduro versenyeken. 2006-os világkupa eredményit beárnyékolta navigátora, Henri Magne halála. 1997-ben és 2002-ben megnyerte a Baja Aragon-t. 1999-ben megnyerte a Baja Italia-t, 2002-ben pedig a Tunézia Rally-t. 2003-ban az Egyiptom és Szardínia Rally-n sikerült diadalmaskodnia. 2005-ben már autóval megnyerte a Baja Aragon-t. 2008-ban 6. lett a Pax Rallyn és 2. a Baja Espana-n. 2009-ben ismét megnyerte a Spanyol Bajat, de már a BMW színeiben. 2011-ben a Marokkó Rallyn a Mini technikai hibája miatt ki kellett állnia. Nem kis meglepetést okozva megnyerte a madridi Gymkhana Grid versenyt.

Nani Roma

2008-ban a Közép-Európa Rallyn rajtján

Roma 1996-ben vágott neki először a Dakar Rallynak. Ezután három sikertelen év következett, egyszer sem tudta teljesíteni a távot. 2000-ben a 17. helyen fejezte be a versenyt. Majd ismét három olyan év következett, amikor szakaszt tudott nyerni, de a versenyt fel kellett adnia. Álma végül 2004-ben sikerült: megnyerte a sivatagi show-t motorral. Rá egy évre már a gyári Mitsubishivel indult.  A 2006-os Dakaron 3. lett. A következő évben a 13. lett, míg 2009-ben az egyetlen állva maradt gyári Mitsubishisként a 10. –ként ért be. A 2010-es Dakar Rally első szakaszát megnyerte. De a következő 2 szakaszon kétszer is felborult és nem tudta folytatni a versenyt. Az utolsó pillanatban dőlt el, hogy indulni tud a 2011-es Dakaron, de végül kiesett a versenyen. A 2012-es Dakar Rally-n 3 szakaszt megnyert és végül a 2. lett, míg egy évvel később 4 szakaszt megnyerve a 4. helyen ért célba. 10 évvel motoros győzelme után, autóval is meg tudta nyerni a Dakart. Ezzel ő lett a harmadik versenyző Auriol és Peterhansel után, aki két és négy keréken is diadalmaskodni tudott. 2015-ben már az első szakaszon elszálltak a címvédés esélyei. Technikai hiba miatt az utolsóként teljesítette a szelektívet, több óra hátránnyal. A 9. szakaszt megnyerte, majd másnap egy borulás miatt fel kellett adnia a versenyt. Egy évvel később is rosszul indult számára a verseny. Az első ténylegesen megtartott szelektíven elakadt a sárban és rengeteg időt vesztett. Végül a folyamatos jó teljesítménynek köszönhetően a 6. lett. 2017-ben már Toyotaval indult és negyedikként finiselt.

Twitter
RallyFansHu on Twitter
RallyFansHu follows 230 people
rallyfanshu
357
 Photos
702
 Followers
407
 Following
Hivatalos: Budapest helyett Eger Rallye
Részletek: www.rallyfans.hu

#rally #mitsubishilancer #egerrally #rallycar #evoix #motorsport #rallye #mitsubishi #rallysport #lancer #mnasz #rallying #mitsubishimotors #triplediamondsociety #ralliart #ilikerally #evonine #ig_rally #eger #lancerevolution #egerrally2016 #lancerevo #rallyphotography #rallyfanshuHétvégén újra szlalom Ácson
Előzetes: www.rallyfans.hu

#szlalom #suzuki #motorsport #becauseracecar #swift #autosport #slalom #suzukiswift #canon #racecar #autoslalom #canon700d #suzukicars #powerslide #canonhun #suzukination #sideways #rallyfanshu #canon_photosOktóber 7-8. MARB Bajna-Lábatlan

#rallye #lada #motorsport #rally #ba3 #mnasz #rallysprint #vfts #bajna #rallycar #ladaracing #rallysport #vaz #rallying #ladavfts #kordaracing #rallypassion #ladasport #rallylife #autovaz #rallyfanshu
Ezt olvastad már?
Több mint 240 nevező a Szilveszter Rallyra
Close