Skip to content
Főoldal / ERC / Moura első győzelmét szerezte, Botka pontszerző

Moura első győzelmét szerezte, Botka pontszerző

Fotó: FIA ERC

Az Azores Airlines Rallye záró napjának az összefoglalója, melyen több helyet léptek előrébb a magyarok.

A mai első, graminhaisi szakaszon Kajetan Kajetanowicz technikai hiba miatt közel két perc hátrányt szedett össze. Alexey Lukyanuk elmondta sajnálja ami Kajtoval történt, hiszen jót csatáztak. Az orosz versenyző ezzel több mint 40 mp-s előnyre tett szert a második helyre feljövő Mouraval szemben. Ralfs Sirmacis jött fel a harmadik helyre, de sokáig nem örülhetett neki mivel a következő szakaszon baleset miatt kiállt. A Botka Dávid-Szeles Péter kettős elgumizta magát, így nem volt tapadásuk. Ennek ellenére a 6. helyről várták az utolsó három szakaszt, ahol nagy csatára készültek, mivel a hatodik és a kilencedik helyezett között mindössze 11,5 mp volt a különbség.

A második kör nagy vesztese az élen álló Alexey Lukyanuk volt, akinek elment a turbója a kör nyitó szakaszán. Ezzel több mint 1 percet vesztett a szakaszt nyerő Kajetanowiczhoz képest és az összetettben is Moura állt az élre, több mint 40 mp előnnyel. Raul Jeets megpördült és eltalált egy falat, a szakasz végén technikai hiba miatt pontszerző helyről volt kénytelen feladni a versenyt. A következő gyorson már működött Lukyanuk Fordjában a turbó és megnyerte a szakaszt. Ez a gyors nem a cseheké volt, Orsák és Tlusták is defektet kapott. Az Azores Airlines Rallye utolsó gyorsaságiját Ricardo Moura nyerte, aki ezzel a versenyt is megnyerte. A portugál versenyző pályafutása első ERC győzelmét aratta. Lukyanuk lassú defekttel fejezte be a versenyt. A Botka-Szeles páros az utolsó gyors előtt a 6. helyen állt. Az utolsó gyorson jobb időt autóztak az előttük álló Meirelesnél és Orsáknál, valamint az utóbbi 10 mp büntetést is kapott mivel késett az utolsó gyorsasági idő ellenőrzőjéből. Ezzel a magyar páros a 4. helyen fejezte be a versenyt.

Azores Airlines Rallye nem hivatalos végeredménye:
1. Ricardo Moura / António Costa Ford Fiesta R5 2:42:23.5
2. Alexey Lukyanuk / Alexey Arnautov Ford Fiesta R5 26.8
3. Kajto / Jaroslaw Baran Ford Fiesta R5 3:23.0
4. Botka Dávid / Szeles Péter Citroen DS3 R5 5:28.5
5. Jaroslav Orsak / David Smeidler Ford Fiesta R5 5:34.1
6. Pedro Meireles / Mário Castro Skoda Fabia R5 5:44.1
7. Luis Miguel Rego / Carlos Magalhaes Ford Fiesta R5 5:46.2
8. José Pedro Fontes / Ines Ponte Citroen DS3 R5 6:17.9
9. Ricardo Teodósio / José Teixeira Ford Fiesta R5 7:01.2
10. Antonin Tlust’ák / Ladislav Kucera Skoda Fabia R5 7:30.7