Skip to content
Főoldal / DTM / Mortara nyerte a kaotikus futamot

Mortara nyerte a kaotikus futamot

Fotó: DTM

Két hatalmas baleset után egy sprint futam volt ma a Lausitzringen.

A DTM idei második versenyhétvégéjén a szombati időmérőn Lucas Auer indulhatott az élről. A rajtnál megtörtént az első baleset. Nico Müller Audija a rajtrácson maradt, a mögötte induló három versenyző ki tudta kerülni, de a negyedikként érkező Jamie Greennek ez már nem sikerült. A két Audiban jelentős károk keletkeztek. Természetesen azonnal beküldték a biztonsági autót (meg egy takarító autót a törmelékek eltakarítására).

Hat kört tett meg a mezőny a biztonsági autó mögött, mikor elengedték őket. Ezúttal is fél kört tett csak meg a mezőny, ugyanis a René Rast és Loic Duval összeért, a címvédő lecsúszott a fűre, ahol a talaj egyenetlensége megdobta és többször is átfordult a tengelye körül az Audi. Az autóról rengeteg karosszéria elem – köztük a tető – is leszakadt. Egy ijesztő másodperc elteltével a címvédő jelezte, hogy jól van. Kivizsgálásra a pálya kórházába szállították, de szerencsére hamar ki is engedték onnan. Egyébként a baleset során még az arca is piszkos lett a rengeteg földtől. A versenyt azonnal piros zászlóval megszakították.

A szabályok értelmében az óra ment tovább, így végül egy 20 perces sprint futam lett a versenyből. Ekkora már négy Audival kevesebb volt a mezőnyben…
Természetesen a kötelező kerékcseréket most is meg kellett ejteni. Ezúttal nyerőnek bizonyult minél későbbre hagyni a cserét. Timo Glock így előzte meg Lucas Auert, míg a még később kiálló Edoardo Mortara mindkettőjüket átlépte. Glock és Auer csatázott egymással, de lecsúsztak az 1-es kanyarban az ívről, amiből Eng jőt ki jól és megelőzte őket. Nem sokkal később a DRS-nek köszönhetően Eng Mortarát is megelőzte.
Két perccel a vége előtt indított támadást Mortara és visszaelőzte Enget. A leintés előtt még Glock is megelőzte márkatársát. Mortara végül első Mercedeses győzelmét szerezte, míg Glock tovább növelte az előnyét a bajnokságban.

DTM Lausitzring 1. futam végeredmény: