Skip to content
Főoldal / Dakar 2021 / Mint kés a vajon

Mint kés a vajon

Szalay-Bunkoczi Dakar 2021 3. szakasz
Fotó: Opel Dakar Team

Bemutattak jó néhány remek előzést, úgy mentek át a dűnéken, mint kés a vajon, kaptak két
defektet, az utolsó nyolc kilométeren pedig behúzták az egyik vetélytársukat a célba.

A keddi 403 kilométer is eseménydúsan alakult Szalay Balázs és Bunkoczi László számára a szaúd-arábiai Dakar ralin. 

Az Opel Dakar Team kettőse olyan remek tempót diktált a dűnéken, hogy a pálya felénél állt a 28. helyen is, ám végül a 42. pozícióban ért célba. 

„Változatos nap volt, gyönyörű dűnesorokkal és kőkemény triál-szakaszokkal – alig hittem, hogy feljutunk rájuk. Egyes sebességi fokozatban full-gázzal mentünk, az Opel szinte kaparta ki maga alól a köveket – mesélte Szalay Balázs. – A dűnéken azután nagyon elkaptam a fonalat, sok autót megelőztünk, voltak, akik ástak, másoknak technikai gondjuk támadt, megint mások felborultak. Egész jó helyen álltunk, amikor a csekkpont után kaptunk egy defektet, és akkor kiderült, hogy nem működik az elektromos emelőnk. Így tíz percbe telt a kerékcsere, majd öt kilométerrel később újabb tíz percbe a második. Onnantól kezdve már valamivel visszafogottabban autóztunk, mert nem volt több pótkerekünk, de a végére megint elég jól összeszedtük magunkat. Laci nagyon jól navigált, csak egyszer vagy kétszer kellett visszafordulni és keresni a nyomot, a végén pedig segítettünk az egyik buggynak, amelyből nyolc kilométerrel a cél előtt kifogyott a benzin. Behúztuk a célba, hogy ne ezen múljon a versenye.”

No igen, a Dakaron van az a mondás, hogy egyik nap ő, a másikon talán te, ezért is segítenek egymásnak a versenyzők, ha tudnak. Az Opel Grandland X jobb oldali ülését elfoglaló navigátor, Bunkoczi László jelesre vizsgázott ezen a napon, hiszen még az élmenők közül is sokan eltévedtek, a magyar kettős azonban nem. 

„Nehéz szavakba önteni, hogy mit érzek – mondta Bunkoczi. – Egyrészt örülök, hogy itt vagyunk a táborban és az autó karcmentes, másrészt csalódott vagyok, mert két defekt és az emelő hibája elvett tőlünk több mint húsz percet – enélkül jobb lenne a szám íze. Összességében nincs baj, az elmúlt három napban nagyon kevés hibát követtünk el, ami lehet akár a jövő záloga is. Az utóbbi években szerzett rengeteg tapasztalat segített át minket ma a nagy dűnesoron, a végén pedig már csak azért imádkoztam, hogy ne kapjunk még egy defektet, mert nem volt több pótkerekünk. És láttunk olyan versenyzőt, aki hármat kapott, mutogatta a kerekét, hogy segítsünk. Neki sajnos mi sem tudtunk, de a végén a buggysnak igen. Itt vagyunk, és ez a lényeg.”

A mezőny szerdán a főváros, Rijád felé veszi az irányt, több mint nyolcszáz kilométert tesz meg, de a szelektív szakasz hossza 337 kilométer.