Skip to content
Főoldal / WRC / Mikkelsen Citroen helyett Hyundai WRC-t vezet a spanyoloknál

Mikkelsen Citroen helyett Hyundai WRC-t vezet a spanyoloknál

A Hyundai és a Citroen is bejelentette felállását a Spanyol Rallyra.

A VW tavalyi pilótái közül Andreas Mikkelsen az egyetlen, akinek nem jutott hely idei fejlesztésű WRC-ben. A norvég sokáig dolgozott azon, hogy a VW 2017-re szánt autójával indulhasson, de ez végül nem jött össze. Szóba hozták a Toyotaval és a Citroennel is, a Portugál Rally előtt tesztelhette a Hyundai i20 WRC-t és úgy nézett ki akár a versenyen is indulhat. Ebből nem lett semmi. Végül a Citroennél indult, három futamot teljesített a franciákkal, legjobb eredménye a Németországban elért második hely volt.

A Hyundai Motorsport ma hivatalosan is bejelentette, hogy a Spanyol Rallyra benevezték az Andreas Mikkelsen-Anders Jaeger párost. Mikkelsenék a harmadik Hyundai i20 WRC-t kapják, Neuville és Sordo mellett. Korábban a norvég azért nem kapott lehetőséget az alzenauiaknál, mivel megvolt a három fix párosuk.
Michael Nandan csapatvezető azzal indokolta a lépést, hogy szükségük van a konstruktőri pontokra az M-Sporttal szemben. További érdekesség, hogy lehet Walesben és Ausztráliában is a norvég versenyzőt indítják.

A nap folyamán a Citroen is megnevezte a Spanyol Rally-n induló három párosát. A franciáktól Kris Meeke, Stephane Lefebvre és Khalid Al Qassimi kap egy-egy Citroen C3 WRC-t. Craig Breen ezúttal csak a pályabejáráson vehet részt, de az év utolsó két futamán várhatóan újra autót kap. A franciák is sok sikert kívántak Mikkelsennek új csapatához.

A végére pedig egy érdekesség a Citroen sajtóanyagában Yves Matton azt mondja, hogy gratulál Andreas Mikkelsennek és Anders Jaegernek, hogy sikerült csapatot találniuk a jövő évre.