Skip to content
Főoldal / ERC / Mikkelsen az élen a Rally Hungary-n, Hadik nyerte a Nyíregyháza Rally-t

Mikkelsen az élen a Rally Hungary-n, Hadik nyerte a Nyíregyháza Rally-t

A szombati nap összefoglalója.

Kilenc szakasz után Andreas Mikkelsen vezet a Rally Hungary-n. Előnye 23,6 másodperc Craig Breen előtt. A harmadik helyen álló Grégoire Munster vezeti az ERC1 Juniort. A Herczig Norbert-Ferencz Ramón kettős a negyedik, reggel a pályán kellett megelőzniük Erik Caist.

A délelőtti kör után még a második helyen állt Alexey Lukyanuk, délután azonban 5 perccel korábban érkeztek a gyorsaságira, amiért 5 perc büntetés járt, így a 18. helyen állnak. A bajnoki címért szintén harcban lévő Oliver Solbergnek több defektje is volt, ő a kilencedik helyről várja a Rally Hungary vasárnapi napját.

Az ERC2-ben ifj. Érdi Tibor és Csökő Zoltán négy percnél is nagyobb előnnyel vezett.

A III. Nyíregyháza Rally-n már az első gyors vízválasztónak bizonyult a bajnokság szempontjából, miután a Vincze Ferenc-Bacigal Igor páros technikai hiba miatt kiesett, míg a Turán Frigyes-Bagaméri László kettős defektet kapott.

Délután Velenczei Ádámék a második helyről estek ki mután kiütötték a jobb hátsót a Skoda alól. A Hadik András-Kertész Krisztián kettős a győzelmükkel a bajnokságban is az élre álltak. A Klausz Kristóf-Csányi Botond kettős lett a második, megelőzve a Német László-Szabó István egységet.

Az ORC-ben Gyarmati Arielék nyertek Rongitsék és Tajmelék előtt.