Michelisz Norbi dobogóval kezdte az évet

A WTCC marokkói hétvégéjének összefoglalója. A Zengő Motorsport számára felemásra sikerült a hétvége.

Az időmérő után többeket kizártak, így végül Coronel örökölte meg a polet.
A Nyitó futamon Chilton és Girolami beragadt a rajtnál. Hátrébb Filippi is beragadt, őt Erlacher találta el hátulról. Majd Bennani és Catsburg koccant egy kicsit. Michigamit később Huff lökte meg. Az első körben jött is a Safety Car.  Az SC alatt Huff kiállt a boxba. Coronel maradt az élen az újraindítás után, de többször is elfékezte magát. Később a rádión a fékre panaszkodott és nem is tudott megállni, szélesen fordult, így visszaesett. Ezzel Guerrieri örökölte meg a vezetést. Nagy Dani szépen meglépett Chiltontól és Girolamitól, majd utolérte Coronelt, aki elég lassú volt. Ezt Chilton ki tudta használni és megelőzte a Zengő Motorsport versenyzőjét. Chilton később Coronelt is meg tudta előzni. Nagy Dani később érintőt vett a falon, így kiállni kényszerült. Ezzel a Zengő Motorsport másik versenyzője, Aurélien Panis jött fel pontszerző helyre. Guerrieri élete második WTCC-s hétvégéjén nyerni tudott. Björk lett a második, megelőzve a hazai közönség előtt versenyző Bennanit. Michelisz Norbi ötödik lett, Nagy Norbi a leggyorsabb körrel vigasztalódhatott. Aurélien Panis megszerezte első pontját a WTCC-ben.
A marokkói Nyitó futam végeredménye IDE kattintva tekinthető meg.

A Fő Futam előtt Guerrieri már a boxot sem tudta elhagyni, ahogyan Nagy Dani sem. Mindketten a boxutcából el tudtak rajtolni. Huff is a sor végére került büntetés miatt.
Michelisz Norbi jól kapta el a rajtot és feljött a második helyre Monteiro mögé. Aurélien Panis beragadt a rajtnál. Miközben az első négy meglépett az üldözőktől, hátrébb Michigami és Huff csatázott egymással. Az angolnak sikerült megelőznie a japánt, ezután Coronelt kezdte üldözni. Közben Aurélien Panis rosszul találta el a kerékvetőt, a futómű megsérült és kiállni kényszerült. A Honda rossz helyen állt, így jött a SC. Az újra indítás után Huff nem tudta megelőzni Coronelt. A Honda végül kettős győzelmet aratott Monteiro-Michelisz Norbi sorrendben.
A marokkói Fő futam végeredménye IDE kattintva tekinthető meg.

Twitter
RallyFansHu on Twitter
RallyFansHu follows 232 people
rallyfanshu
322
 Photos
685
 Followers
405
 Following
Két hét múlva Veszprém Rallye!

#rallye #subaru #veszpremrallye #rally #impreza #motorsport #rallycar #subie #mnasz #rallysport #subaruimpreza #veszpremrally #rallying #subarulove #rallylife #subieflow #rallypassion  #imprezawrx #rallyfanshu #subarufamilyDTM Hungaroring 2017
További képek: www.rallyfans.hu

#dtm #audi  #hungaroring #touringcar #canon #rs5dtm #motorsport #audifamily #canon700d #mogyorod #dtmbudapest #audisport #rallyfanshu #canonhun #mattiasekström #audirs5 #autorennen #leagueofperformance #audimotorsport #audidtmTCR Hungaroring 2017
További képek: www.rallyfans.hu

#tcr #hondacivic #hungaroring #canonhun #tcrinternationalseries #m1ra #motorsport #touringcar #canonphotos #michelisz #civic #autorennen #hellenergy #canoneos #thepowerofdreams #motorsportphotography #rallyfanshu #hondaracing #mogyorod #hondalover #michelisznorbi #hondanation
Ezt olvastad már?
Neuville nyert Korzikán

Close