Skip to content
Főoldal / WTCR / Michelisz Norbert a WTCR 2019-es bajnoka!

Michelisz Norbert a WTCR 2019-es bajnoka!

Fotó: WTCR

Egy fordulatos nap után lett világkupa-győztes a Hyundai magyar versenyzője.

Szemerkélő esőben a Safety Car mögött rajtolt a WTCR első sepangi versenye. Az időjárás miatt nagyon megoszlott ki milyen gumin indult. Michelisz Norbert előre slickeket, hátra eső gumikat rakatott, többen voltak, akik négy eső gumival indultak. Az első kör után az SC elengedte a mezőnyt, Norbi meg tudta tartani a vezetést, amit a verseny végéig meg is tartott, így idei ötödik győzelmének örülhetett. Aurelien Panis idei legjobb eredményét elérve lett második.

Esteban Guerrieri a kilencedik helyről a negyedikig jött fel, a harmadik helyezett Gabriele Tarquinit már nem tudta utolérni. A verseny végén inkább már hátrafelé kellett figyelnie a szabadkártyás Joao Paulo Lima de Oliveirara és az őt követő Yvan Mullerre. Muller az ötödik helyért járó pontokat kapta, miután a szabadkártyás versenyző nem szerezhet pontokat. Tassi Attila a 21. helyről indulva a pontszerző 13. lett. A bajnoki címre még szintén esélyes Thed Björk nem szerzett pontot miután 4 eső gumin indult, de nem működtek, így kiállt lecserélni őket és a 27. helyen intette le a kockás zászló.

A második futam már esőben rajtolt. Norbi a 15. helyig csúszott vissza a 10. helyről. Majd nem sokkal később Catsburg és Muller ütközött, közben többen is kicsúsztak, köztük Norbi is. Közben Guerrieri az élre állt. Catsburg autója kigyulladt, végül megszakították a versenyt. Egy órás várakozás után a Safety Car után indult újra a verseny. Guerrieri a második, Norbi a 13. helyről indult.

Guerrieri hamar az élre állt, amit aztán győzelemre is váltott. Michelisz Norbi a 8. helyig zárkózott fel, ezzel 10 pont maradt az előnye az utolsó futam előtt. A versenyt végül egy újabb SC fázis zárta le. Tassi Attila ezúttal nem szerzett pontot, miután technikai hiba miatt kiesett. Emiatt az utolsó futamon el sem tudott indulni.

Az utolsó futamnak Norbi motor problémával vágott neki. A rajtnál Guerrieri lerajtolta Norbit, majd a kör végére a negyedik helyig csúszott vissza a magyar versenyző. A második körben jött ismét az SC. Az újraindítás után Tarquini feltartotta a mezőnyt. Az élen nagy csata bontakozott ki Guerrieri, Azcona és Kristoffersson között. Azcona és Guerrieri összeért, az argentin lecsúszott a fűre. A felverődő fű és sár eltömítette a hűtőnyílásokat, melegedett a motor, így fokozatosan visszaesett. Norbi utána már csak a biztos célba érésre törekedett, végül az ötödik helyen intette le a kockás zászló. Ezzel Michelisz Norbert lett a WTCR 2019-es bajnoka!

Közben az élen tovább ment a csata a győzelemért. A tapadás kereső versenyt végül Kristoffersson nyerte, akit Azcona és Ceccon követett.
Azconát a verseny után megbüntették a Guerrieri-eset miatt, így csak a 14. lett. Vervisch lett a harmadik így végül, Norbi pedig a negyedik helyre lépett előre. Tarquinit is büntették, mivel az SC alatt a 15-ös kanyarban túlságosan lelassított valamint, hogy túlságosan lemaradt az előtte állótól. A hatodikról a 18. helyre sorolták vissza a 30 másodperces büntetéssel.
A csapatbajnokságot a Lynk&Co nyerte.

Gratulálunk Norbinak!