Skip to content
Főoldal / Dakar Rally / Menzies borult a Peugeot uralta napon

Menzies borult a Peugeot uralta napon

A második nap összefoglalója.

A 2018-as Dakar Rally második napján a Pisco körüli hurokszakasz várt az indulókra, 267 kilométer szelektívvel.
Rendhagyó módon ma az autósok rajtoltak elsőnek. Ahogy az várható volt, az elsőnek rajtoló Al-Attiyah sokat kapott a mögötte indulóktól. A szakaszt végül megnyerő Desprestől közel 15 percet kapott a katari. Despres mögött csapattársai, Peterhansel és Loeb végeztek. A Toyotasok közül de Villiers lett a legjobb, a 4. helyen végzett, míg a Minisek közül Terranova végzett legelőrébb és lett ötödik.  Sainz az első WP után az élen állt, de aztán elakadt a dűnék között és a hatodik helyen zárta a 2018-as Dakar második napját.
Tegnap élete első Dakar szakaszán a szenzációs negyedik helyet szerezte meg Bryce Menzies. Ma 6 kilométer megtétele után buktak. Ők nem sérültek meg, ellenben az autó igen, ahogy a fenti kép is mutatja. A tegnapi nap után szintén a top 10-ben volt Lucio Álvarez,  ma ő is borult. Jelenleg a szervizcsapatot várják. Ugyanez mondható el Al-Rajhi-ról és Garafulic-ról. A két versenyző ugyanis összeütközött ma.

Az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László ma küzdelmes napon van túl. Elakadtak, majd nem volt töltésük, ezt megoldották, utána kaptak egy defektet. Utolsó előtti felvonásként nem indult az autó és fél órát vártak mire valaki segített nekik. Zárásként pedig egy kis ásás is volt. Így a  42. helyen értek be, összetettben egy hellyel előrébb állnak.
Összetett állása: 1. Despres 2. Peterhansel 3. De Villiers … 41. Szalay

A motorosoknál a Hondás Barreda Bort fokozatosan növelte az előnyét ma, szakaszgyőzelmével az összetettben is az élre állt. Van Beveren lett a második a Yamahaval, megelőzve a KTM-es Walknert. Dési János és Horváth „Laller” Lajos is időbüntetést kapott, amiért tegnap kihagytak 1-1 GPS pontot.  Utóbbi ma még az első WP-t sem érte el.  Dési a 88. helyen ért be. A szerbiai Saghmeister Gábor a WP3-nál a 101. volt.
Összetett állása: 1. Barreda Bort 2. Van Beveren 3. Walkner … 100. Dési

A kamionoknál tegnap Ales Loprais nyert a Tatraval, megelőzve a Renaultos Van Den Brinket és a legjobb Kamazost, Nikolaevet.
Ma Nikolaev, Villagra és Loprais volt a sorrend. Ezzel az orosz az összetettben is az élre állt.