Skip to content
Főoldal / Külföldi Rally / Magyar sikerek a 6. Rally Železnikin

Magyar sikerek a 6. Rally Železnikin

A szlovén verseny összefoglalója.

Hétvégén rendezték a 6. Rally Železnikit, mely a Szlovén és a Horvát Rally Bajnokságnak is a negyedik fordulója volt, valamint a CEZ-be is beleszámít.

Az idei évre Hyundaira váltó Rok Turk ezúttal sem talált legyőzőre, így újabb győzelemnek örülhetett. Mindössze kilenc másodperccel maradt el tőle honfitársa, Bostjan Avbelj. A harmadik helyen a szlovák Vlastimil Majercak végzett.

A magyarok közül Kovács Antal és Istovics Gergő lett a legjobb, ők az abszolút negyedik helyen finiseltek. A pénteki két szakasz után még a második helyen álltak, szombaton visszacsúsztak a negyedik helyre, amit annak ellenére meg tudtak tartani, hogy volt egy defektjük a hatodik gyorson. A horvát értékeléseben a harmadik helynek örülhettek.

Puskádi János és Gódor Barna a 9. helyen zárta a szlovéniai versenyt. Szilágyi János és Váradi Alexandra ezúttal egy Peugeot 208 R2-vel indult és lett abszolútban 15., kategóriájukban pedig hatodik. Ők már a jövő évre készülnek ezzel az autóval. Belső Lajos és Belső Kristóf is autót váltott, ők a Szilágyiék által is használt Mitsubishi Lancer EVO IX-et terelgették a Rally Železnikin, abszolútban a 21. helyet szerezték meg.

Wirtmann Ferenc és Kerekes József abszolútban a 30. helyen ért be, míg a CEZ Historicban második helyezést értek el.
Locher János és Józsa Péter a 40. helyen teljesítette a Peugeottal a versenyt.

A 6. Rally Železniki végeredménye IDE kattintva megtekinthető.