Skip to content
Főoldal / Africa Race / Loeb szakasz győzelemmel kezdett a Dakaron

Loeb szakasz győzelemmel kezdett a Dakaron

Fotó: Rallysupport Twitter

A Dakar Rally és az Africa Race mai történései.
A Dakar Rally második szakaszán a Villa Carlos Paz-Termas de Rio Hondo közötti táv várt a mezőnyre. Az időjárási körülmények miatt a mai szakaszon rövidíteni kellett.

A motorosoknál Barreda Bort indult elsőként. A spanyol egy kicsit eltévedt és vitte magával Fariát is. Valamint többször is meg kellett állnia lekaparni a sarat a Hondáról, így a 9. lett. A verseny első bukását az a Jean de Azevedo mutatta be, aki háromszor is az első hétben végzett a Dakaron. A szelektív 30. kilométerénél bukott, szerencsére csak könnyebben sérült és folytatta a versenyt. A leggyorsabb az ausztrál Toby Price volt a KTM-mel. Mögötte Faria és Duclos végzett. Az argentin Benavides először indul a Dakaron és nem kis meglepetésre a nyolcadikként teljesítette a szakaszt. A szerbiai magyar, Saghmeister Gábor a 86. helyen zárta a mai napot.

Az autósoknál is többeknek meggyűlt a baja a sárral. Terranova és Roma is sok időt vesztett mire kiszabadult a sár fogságából. Náluk is több időt vesztett ezzel Xavi Pons. Sainz megállt a szakaszon, vélhetően technikai hiba miatt, ezzel több mint 10 percet vesztett. Loeb szenzációsan kezdett, megnyerte élete első szakaszát a Dakar Rallyn! Mögötte csapattársa, Peterhansel végzett. Legjobb Toyotasként Vasilyev lett a harmadik, míg ötötödikként Hirvonen volt a leggyorsabb Minis. A Somfai Imre-Somfai Mátyás duó a Toyotaval a 77. helyen végzett.

A kamionosoknál is érik a meglepetés. Ugyanis a WP8-nál Stacey vezet az Ivecoval, mögötte Verslus és De Rooy a sorrend. A legjobb Kamazos, Mardeev csak a hetedik.

Az Africa Race 6. szakaszán egy hosszú összekötő után egy 174-km-es szelektív volt a mai penzum Dahla–Sami között.
Ullevalseter ott folytatta, ahol abba hagyta. Egy újabb szakaszgyőzelem került a neve mellé. Ezúttal Duboist és Agoskhovot előzte meg.
Az autósoknál Housieaux volt a leggyorsabb. Őt Shagirov és Thomasse követte. Ma a Szalay Balázs-Bunkoczi László kettősnek is nagyon jól ment, ők értek be negyedikként. Ezzel az összetettben továbbra is a 8. helyen állnak.
A kamionosoknál Kuprioanov diadalmaskodott. További sorrend: Shibalov, Tomacek, Jacinto és Kovácsék.