Skip to content
Főoldal / WRC / Loeb 2018-ban visszatér a WRC-be

Loeb 2018-ban visszatér a WRC-be

Fotó: Peugeot Sport

Hivatalosan is megerősítették a franciák azt, amiről már egy ideje szó volt.

Miután tesztelte a Citroen C3 WRC-t egyre többet lehetett arról hallani, hogy Sebastien Loeb 2018-ban visszatér a rally világbajnokságra. Ma hivatalosan is megerősítették, hogy a Citroen színeiben 2018-ban visszatér. Mivel a francia klasszis a Peugeot Dakar és rallycross projektjében is érdekelt, teljes szezonról szó sem lehetett. Három versenyen, Mexikóban, Korzikán és Spanyolországban indul a kilencszeres világbajnok. Ezen a három versenyen Craig Breen helyett indul.  Loeb navigátora szokás szerint Daniel Elena lesz.

„Mindenki elégedett volt a tesztek után – elsősorban én magam – és a három versenyen való indulás volt a logikus lépés”- kezdte a 43 éves versenyző. „A rally nyújtja a legnagyobb izgalmat, amit valaha éreztem, és izgatott, hogy vezethessek egyet az új WRC-k közül verseny körülmények között. Jó, hogy mindezt egy olyan csapattal tehetem, mellyel oly sok sikert értem el! Nincsenek elvárásaim, csak élvezni akarom. Úgy voltam vele, jó döntés lenne részt venni a francia fordulón, főleg úgy, hogy élvezem az aszfaltos versenyeket – habár nem ismerem a Tour de Corse jelenlegi útvonalát. Spanyolország is jó opciónak tűnt. Menni akartam murván is. Mexikó mellett tettük le a voksunkat, mivel jó emlékeim vannak onnan, és az útvonal sem változott túl sokat, mióta részt vettem a bajnokságban.”

Yves Matton, a Citroen Racing vezetője: „Seb a tesztek alatt bebizonyította, hogy semmit sem veszített a képességeiből és a sebességéből, bár a pályaismeretet és az autó ismeretét tekintve is hátrányban lesz a többiekkel szemben. Azt viszont örömmel látom, hogy kezdődik egy újabb fejezet a Citroen és az ő kapcsolatában”

Sebastien Loeb utoljára 2015-ben a Monte-Carlo Rallyn versenyzett a világbajnokságon, akkor remek kezdést követően, hibázott és visszaesett.  Végül a nyolcadik helyen fejezte be a versenyt.

Stéphane Lefebvre a Citroen C3 R5-tel fog a WRC2-ben versenyezni.