Skip to content
Főoldal / WRC / Lappi ismét WRC futamon indul

Lappi ismét WRC futamon indul

Esapekka Lappi
Fotó: M-Sport

Az Arctic Rally Finlandon áll rajthoz a finn versenyző.

Esapekka Lappi idén ülés nélkül maradt, korábban azt mondta idén otthon fog ülni a családjával. Úgy tűnik a rally világbajnokság idei programjába utólag bekerülő Arctic Rally Finland csábításának nem tudott ellenállni és ott lesz a mezőnyben február 26-28. között. A WRC2-ben fog indulni a Movisport Volkswagen Polo GTI R5-jével.

Az M-Sport tavalyi versenyzője számára nem lesz ismeretlen az Artic Rally, hiszen a nemzeti bajnokságban háromszor is indult rajta és 2012-ben egy Ford Fiesta S2000-essel nyerni is tudott.

„2010-ben az Arctic Rally volt az első közös versenyünk Janne Fermmel. Nagyszerű emlék, leszámítva az eredményt. De 2012-ben nyerni tudtunk. Lássuk meg tudjuk-e ismételni ezt idén a WRC2-ben! Hófalak, igazi téli körülmények és rengeteg szórakozás vár ránk” – mondta Lappi.

Lappi a WRC2-ben megmérkőzhet egy másik korábbi WRC futamgyőztessel, Andreas Mikkelsennel.