Skip to content
Főoldal / WRC / Katsuta Yaris WRC-vel 8 WRC futamon

Katsuta Yaris WRC-vel 8 WRC futamon

Fotó: Toyota Gazoo Racing

Újabb nagy lépés következik a fiatal japán versenyző pályafutásában.

Takamoto Katsuta a WRC2-ben idén hét verseny állt rajthoz, Chilében nyerni tudott. Az évet a tabella nyolcadik helyén zárta. A Toyota neveltje elindulhatott két finn versenyen is a Toyota Yaris WRC-vel, majd a Német Rally-n már a világbajnokságon is bemutatkozott WRC-vel. Ezt követően még a Spanyol Rallyn is Yaris WRC-vel állt rajthoz.

A csapat úgy látja Katsuta a megfelelő ütemben fejlődik. A 26 éves versenyző pályafutásában 2020-ban újabb nagy lépés következik, a világbajnokság 8 versenyén indulhat a Toyota Yaris WRC-vel. A hét európai verseny mellett a hazai versenyén, a Japán Rallyn állhat rajthoz.

Tommi Makinen
„Takamoto már szerzett némi tapasztalatot a Yaris WRC vezetéséről ebben az évben és az elmúlt napokban fejeztük be a tesztünket a Montéra, ahol ő is vezethetett és újabb tapasztalatokat szerzett. Spanyolországban már láthattunk tőle néhány jó időt, főleg a második körökben. Most csak több tapasztalatra van szüksége. Biztos vagyok benne, hogy jó dolgokat fogunk tőle látni 2020-ban.”

Takamoto Katsuta
„Nagyon köszönöm a Toyota Gazoo Racingnek ezt a csodálatos lehetőséget. Jó élményeim vannak az idei versenyekről, de nagy előrelépés az, ha a legmagasabb szinten versenyezhetek. Idén az első versenyeim a Yaris WRC-ben nagyon pozitívak voltak, de tudom, hogy még mindig javítanom kell a vezetésemen és az itineremen. Nagyon motivált vagyok, hogy ezt meg tegyem és kiváncsian várom mennyit tudok fejlődni. Remélem egy látható fejlődést tudok felmutatni a szezon során, már alig várom a rajtot.”

Amennyiben Jari-Matti Latvala valóban Toyota Yaris WRC-vel állna rajthoz a Svéd és a Finn Rally-n (valamint opcióként további három versenyen), akkor azokon öt Yaris WRC állna rajthoz.