Kamion Eb a Slovakiaringen 2017-ben!

Úgy tűnik jövőre már az északi szomszédainknál is versenyeznek Kiss Norbiék.

Már tavaly novemberben hallottuk pletykákat arról, hogy a Slovakiaringen is szeretnének kamion Európa-bajnoki fordulót rendezni. Mint tudjuk minden pletykának van valóság alapja, s ez úgy tűnik most sincs másként. Ugyanis pár napja felkerült a Slovakiaring Facebook oldalára egy bejegyzés, mely szerint 2017-ben a kamion Eb hozzájuk is ellátogat!

A kamion Európa-bajnokság 2017-es naptárát még nem jelentették be, így nem tudjuk mikor lenne a verseny.A Slovakiaringen már évek óta van a Truck Arena nevű kamion fesztivál, vélhetően ezzel lesz egyben az ETRC futam. A fesztivál nyáron szokott lenni. Az idei Truck Arenan az ETRC-ből a Buggyra csapat is részt vett.

A slovakiaringi verseny a magyar szurkolók számára mindenképp jó hír hiszen a diósförgepatonyi pálya mindössze 160 kilométerre van Budapesttől, így egy újabb elérhető távolságban lévő pálya kerülne a naptárba, ahol a helyszínen szurkolhatnak Kiss Norbinak valamint az OXXO Racingnek.

A slovakiaringi verseny természetesen nem veszélyezteti a hungaroringi versenyt, utóbbi biztosan 2017. augusztus 26-27 között kerül megrendezésre.

Twitter
RallyFansHu on Twitter
RallyFansHu follows 232 people
rallyfanshu
343
 Photos
705
 Followers
406
 Following
Metabond Rally&Tuning Day 2017
További képek: www.rallyfans.hu

#rallye #bmwm3 #rabaring #rally #bmw #motorsport #rallycar #mpower #canon #rallying #bmw❤️ #powerslide #rallysport #m3  #canon700d #rallypassion #bmwnation #sideways #canoneos #rallyfanshu #bmwmotorsport #canonhun #rallylife #bmwgram #canon_photosÚjabb képek kerültek fel a HunGarian Bajaról a Facebook oldalunkra.

#rallyraid #nissan #hungarianbaja #4x4 #nissanpickup #motorsport #canon #crosscountryrally #nissanclub #mnasz #fiaworldcup #4x4offroad #canon700d #nissanlove #hungarianbaja2017 #motorsportphotography #nissanmotorsports #offroad #tereprally #canonhun #nissan4x4 #rallyfanshu #canon_photos #nissanpowerAlexovics Szlalom Kupa 2017 videó a www.rallyfans.hu-n!

#szlalom #trabant #motorsport #autoslalom #601 #canon #historiccar #ács #tamron70300 #slalom #canon700d #becauseracecar #trabi #autosport #canonphotography #trabant601 #racecar #rallyfanshu #canonphotos
Ezt olvastad már?
Jótékonysági élményautózás a Rábaringen-képek és videó

Close