Skip to content
Főoldal / WRC / Ismét változott a WRC idei naptára

Ismét változott a WRC idei naptára

Fotó: Red Bull

Egy versenyt töröltek, egy másiknak pedig az időpontja változott.

Régóta ismert, hogy a németek szerették volna megrendezni a WRC futamukat októberben, annak ellenére, hogy a koronavírus miatt szigorú szabályok vannak érvényben a tömegrendezvényekre.

A Német Rallyt nézők nélkül, a baumholderi katonai lőtéren tervezték megtartani. A versenyt most hivatalosan is törölték, miután 350 főben maximalizáltak azok számát, akik jelen lehetnek – ebben a versenyzőknek, csapatoknak, sportbíróknak, stb. is benne kellett volna lennie.

Azt is bejelentették ma, hogy az október végére tervezett Szardínia Rallyt három héttel korábban rendezik. Ez nagy segítség az olaszoknak, mivel a WRC futamuk eredeti időpontjával egy időben rendezik Imolában az F1-es Emilia-Romagna-i Nagydíjat.

A WRC 2020-as versenynaptára ITT tekinthető meg.