Skip to content
Főoldal / ERC / Ingram: Befejezetlen ügyünk van az ERC-n

Ingram: Befejezetlen ügyünk van az ERC-n

A címvédés mellett versenyeket akar végre nyerni.

Chris Ingram és Ross Whittock tavaly Nyíregyházán a Rally Hungaryn lett Európa-bajnok. Úgy hódították el a címet, hogy nem nyertek versenyt (egyébként a nyolc verseny alatt nyolc különböző győztes volt). Korábban arról szóltak a hírek, hogy a világbajnokság felé kacsintgatnak, most úgy tűnik az ERC címvédés került a középpontba.

„100 százalék, hogy vissza akarunk térni és meg akarjuk védeni a címünket. Meg kell várnunk mi történik az elkövetkező hónapokban. Nyilvánvalóan a koronavírus okozta helyzet a legfontosabb most mindenki számára. De határozottan vissza akarunk térni az ERC-re és nyerni néhány versenyt, mert úgy gondoljuk befejezetlen ügyünk van az ERC-vel”-mondta Ingram az ERC The Stage-nek.

„Sokan azt mondják, mert nem nyertem versenyt, hogy nem vagyok elég gyors, nem vagyok olyan gyors mint Lukyanuk. Nem értek egyet velük. Megtettem azt, amit tennem kellett, és a lehető legjobban. Nem kockáztathattam semmit. De nagyon szeretnék visszamenni és megmutatni nekik, hogy tudok versenyt nyerni.”

Az ERC-n 2020-ban is a Toksport WRT-vel indul, miközben néhány WRC futamon is feltüntet. A 25 éves brit versenyző továbbra is szponzorokat keres.