Skip to content
Főoldal / Amatőr rally / Így látták a versenyzők az Oroszlány Rallyet 2. rész

Így látták a versenyzők az Oroszlány Rallyet 2. rész

Marton Zoltán és ifj. Fogarasi Attila is mesélt az oroszlányi versenyükről.
ifj. Fogarasi Attila: ” Fordított sorrendben haladtak át a rajtkapun a versenyzők, így mi utolsóként álltunk meg a nagyérdemű előtt, mivel a miénk volt az 1-es rajtszám. Vasárnap 6 gyorsasági várt ránk, amit hibátlan versenyzéssel sikerült teljesítenünk. Végül 5 gyorsot megnyerve, 20.8 másodperc előnnyel az első helyen végeztünk mind abszolútban, mind a kategóriánkban. Sajnos az id. Fogarasi – Imre páros a 2. gyorsaságin váltó probléma miatt kiállni kényszerült a Citroen Saxoval. Idén még 3 versenyen indulunk, a következő szeptember 19-20. között lesz Kisvaszaron.”
Lájkold a csapatot a Facebookon!

P1380995

Marton Zoltán: „Az Oroszlány Rallye volt az ötödik versenyünk a Clioval, így már kezdjük kicsit kitapasztalni az autót. Végre sikerült
elhárítani a kábel-elolvadási és a futómű-kopogási problémákat is. Ennek megfelelően várva-vártuk a versenyt, ami azonban számunkra kissé felemásra sikerült, de szerencsére a második fele volt a jobb, így mosolygósan jöhettünk haza.
A szombati nap nagyon fárasztó volt, mert az admin időnk miatt korán kellett indulnunk otthonról, viszont mind a pályabejárás után, mind a versenyzői eligazítás után órákat kellett várni a következő programra és így csak késő este tudtuk elfoglalni a szállásunkat. Jobb lett volna, ha ezen idő alatt belakhattuk volna a szervizparkot és hasznosan tölthetjük el az időt, de erre sajnos nem volt lehetőség…
Az elő két gyorson sajnos rengeteg időt vesztettünk a beesések miatti sárga zászlók alatt, ami kissé elszomorító volt,
hiszen nem túl jó érzés fél perceket kapni gyorsonként a kategória társaktól…
Szerencsére a verseny hátralévő távja jól sikerült. Konstans, elfogadható időket sikerült autózni, élveztük a versenyt és még javultunk is.
Célunkat elértük, újabb kilométereket és sok tapasztalatot gyűjtöttünk, versenyzői szempontból nagyon pozitív volt a napunk.

Ezúton szeretnék azonban három építő jellegű kritikát megfogalmazni a szervezéssel kapcsolatban, mivel a korábbi –
szerintem jól működő – MARB nyugati régiós versenyekhez képes komoly eltéréseket tapasztaltunk:
1. Megint nem volt shakedown. Véleményem szerint a nyugati régió korábbi versenyeinek legjobb ötlete volt ez. Úgy vélem, mindenki számára segítette a ráhangolódást és véleményem szerint a verseny elején előforduló balesetek számát jelentősen lehetne vele csökkenteni.
2. A korábbiaktól eltérően senki nem vette komolyan az időtervet, szervizidőt, stb… Előfordult, hogy a szervizidőnk kevesebb, mint felét tölthettük a szervizparkban, ellentétben a másik oldalon nagyon hosszan várakoztunk a pusztában büfé, WC és hasonló úri hívságok nélkül…
3. Annyiszor hallottam már korábban, hogy baleset/sárga zászló esetében lassítani kell, nem érdemes hajtani, mert ilyen esetben úgyis megállapított idő lesz, hogy meglepetéssel tapasztaltam, hogy most mégsem történt meg… Esetünkben az első kör (gy.1-2) mért idejével számított és az átlagidővel számított összeredményünk között 44 (negyvennégy) másodperc lenne az időkülönbség! Ez egy versenyen elképzelhetetlenül sok idő, ezt már nem szívesen hagyja ott az ember… A kiszámíthatóság és a jobb szájíz érdekében fontos lenne a szabályok konzekvens betartása a rendezők részéről is…

Mindent összevetve azonban elégedettek vagyunk a hétvégi teljesítménnyel. Bár a kategóriánk dobogós helyei jelen lehetőségeink alapján még elérhetetlenek, a követő táborban már helyet kérhetünk magunknak. Szorgos szervizcsapatunk és szponzoraink jóvoltából 3 hét múlva, Kisvaszaron újra megpróbálhatjuk. Reméljük ezúttal elkerül bennünket a balszerencse, sem defekt, sem egyéb malőr nem hátráltat majd…

Euro-Lock vegyi anyagok
PCE Műszerek
www.munkaruhazat.hu
www.hajtastechnikabolt.hu
AVIA Benzinkút Szombathely”