Skip to content
Főoldal / Amatőr rally / Így látták a versenyzők az 5. Galgóczi Autó Kupát

Így látták a versenyzők az 5. Galgóczi Autó Kupát

  Szőke András, Borsfai Dávid és Heizer-Venesz Tibor beszámolója a nagyvázsonyi versenyről.

Szőke András:
„Nagyon jó verseny volt, mind a pálya, mind a rendezés szuper volt, azonban a technika megviccelt minket. Az első gyorson elment a fékünk és ez a második gyorsunkra is hatással volt. A szervizparkba visszaérve sikerült kicserélnünk a féket, így bíztunk benne, hogy egy jót tudunk utána már autózni, de sajnos ezek után sem ment minden rendben. A következő gyorson leszakadt a váltórudazat. De mindent egybevetve jó verseny volt és már nagyon várjuk a Városlődi pályát, ahol „új” navigátorral indulok.”

ifj. Szőke András-Szőke András 5. Galgóczi Autó Kupa 2013

Borsfai Dávid:
„Mennyből a pokolba. Talán így lehetne a legrövidebben összefoglalni, ami történt velünk. Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, erre a versenyre készültünk a legtöbbet. Ez meg is látszott az időeredményeken is, hiszen az első gyorstól kezdve sikerült kategória 2. időt autózni az RTE-bajnok Oberlingék mögött, ráadásul nem is nagy különbségekkel. Egy gyorsaságin sikerült is megvernünk, amitől elég nagy extázisba kerültünk, és ez hajtott minket a következőkben is. Aztán jött a hidegzuhany: az ideiglenes eredménylistán másfél perc büntetés szerepel a nevünk mellett, lassító rombolásért. Nos, ezzel nem igazán tudtunk azonosulni, de azt gondolom, ez világosan látszott a dobogón is. Azonban, ahol megtörsz, ott leszel a legerősebb: nem adjuk fel, és támadunk Városlődön is! Még nagyobb elánnal, még nagyobb lelkesedéssel.”

Szabó Árpád-Borsfai Dávid Suzuki Swift 2013

Heizer-Venesz Tibor „Heyzi”:
„Sajnos idén csak két versenyt tudtunk menni, mert autó csere volt. Igazából az egész év csak a szerelésről és a tesztről szólt. A nagyvázsonyi verseny is egyfajta próba volt. Nem készültünk nagy „csatára” a kategóriában. Utcai gumival mentünk és próbáltuk a nézőket szórakoztatni, meg persze az autót is nyírtuk, hogy minél több hiba kijöjjön rajta. Új navigátorom is lett (Hudecz Gábor) akivel elég gyorsan összeszoktunk. Szerencsére a szerviznek sem kellett sokat bajlódni. Szóval, jól éreztük magunkat és egyben végigértünk. Nekem semmi bajom a rendezéssel! Persze vannak olyan dolgok, amiken változtatnék, de különösebben nem érdekel (csak menjünk).
Városlődöt kihagyjuk, mert annak a költségét inkább az autóra költjük, hogy jövőre többet tudjunk nyújtani. Még rengeteg dolgon szeretnénk változtatni. A széles futómű bevált, sokkal kezesebb és irányíthatóbb az autó. Az előzőhöz képest könnyebb is lett. Még a motoron kell faragni. Kicsit nyomatékosabbat szeretnék, mint a mostani. Mivel a H1-ben megyünk elég komoly a felhozatal és ha csak látványra is autózunk, nem kulloghatunk a végén.
Összességében viszont elégedett vagyok. Lett végre egy igazán jó csapat, amit szeretnék még sokáig egyben tartani. Hihetetlen, hogy a szerviz mennyire rugalmas és kitartó. És a lényeg, hogy mindenki igazi fanatikus
Másképp ezt nem is lehet csinálni!
Nagyvázsonyra visszatérve, nagyon élveztük! Az eleje inkább tempós tele lassítóval egy-két csiki-csuki aztán a vége fele kezdődik a technikásabb rész. Ez az, amit a legjobban szeretek. Visszafordító, B33-J33, stb., igazi szaladós, kanyargós, lejtős, szóval izgalmas pálya. Nagyon rég szerettem volna menni rajta, ez most sikerült. Volt, hogy nem adta ki egy íven, viszont sok látványos rész volt. Tetszik, hogy hatszor tesszük meg a szakaszt, viszont nekem jobban tetszene, ha lenne Shakedown. Szerintem nem csak mi készülünk el az autóval az utolsó pillanatban és jó lenne a mért gyors előtt lepróbálni az autót. Ráadásul, ha szombaton lennének a versenyek, nem lenne gond, ha estébe nyúlnának. Így a végén megragadnám az alkalmat, hogy megköszönjem a segítőimnek a rengeteg támogatást:
Alma Mintabolt Győr (Apple) , Dugó Alkatrész Kft. Győr, Jotta Car Autómentés-Autófelvásárlás Győr, Ergoline szolárium Győrszentiván, SZIGMA Gumiszerviz Győrszentiván, 4VReklám Győrszentiván és az egész csapat kitartó és lelkes hozzáállását!”Heizer-Venesz Tibor-Hudecz Gábor Nagyvázsony 2013