Skip to content
Főoldal / Interjúk / Ifj. Szőke András: Ilyen nehéz körülmények között nem versenyeztünk még

Ifj. Szőke András: Ilyen nehéz körülmények között nem versenyeztünk még

Az I. Pálháza Rally mellett szóba kerültek a további versenyek is.

Ifj. Szőke András Gyabronka Miklós navigálásával kategória harmadik helyen fejezte be az I. Pálháza Rally-t.

-Hogy alakult számotokra az I. Pálháza Rally?
-Tervek szerint alakult az I. Pálháza Rally, hiszen sikeresen célba értünk, és kategória 3.helyet sikerült megszereznünk, de az elsődleges cél a célba érés, tapasztalat szerzés volt nekünk.

-Hogy tetszettek a pályák?
-A pályák tetszettek, de ilyen nehéz körülmények között nem versenyeztünk még az évek alatt. De most már legalább ezeken a pályákon is szereztünk némi tapasztalatot.

-Visszatekintve az idei évre, milyennek látod?
-Az idei évvel kapcsolatban elégedetlen nem lehetek, hiszen négy Rally2 versenyen is rajthoz tudtunk állni. Örülök, hogy sikerült ebben a helyzetben ezen a négy versenyen is rajthoz állnunk.

-Amennyiben meg lesz tartva a Mikulás és a Szilveszter Rally, láthatunk még valamelyiken? (Az interjú még a versenykiírás megjelenése előtt készült- a szerk.)
-Valószínűleg nekünk ennyi volt az idei év, nem hiszem, hogy idén már bármelyik versenyen rajthoz állnánk.