Skip to content
Főoldal / Dakar Rally / Hosszabb, nehezebb és népesebb lesz a 2014-es Dakar Rally

Hosszabb, nehezebb és népesebb lesz a 2014-es Dakar Rally

Nasser Al-Attiyah  A 2014-es Dakar Rally legfontosabb adatait és a legfontosabb csapat váltásokat gyűjtöttem össze.A 2014. január 5.-én Rosarioból rajtoló verseny hosszabb lesz, mint a tavalyi verseny. A szervezők tájékoztatása szerint az autósokra 9300 km, míg a motorosokra és quadosokra 8750 km vár, amiből 4830 km lesz a szelektív. A motorosok és autósok útvonala 40%-ban tér el. A szervezők szerint a verseny nehezebb is lesz mint az idei. Az első héten inkább a technikásabb pályák kerülnek előtérbe, míg a saltai pihenő nap után jönnek a sivatagos részek.
A versenyre többen neveztek mint idén, hiszen 195 motoros, 47 quados, 153 autós és 75 kamionos adta le a nevezését a januári versenyre.  Összesen 55 nemzet versenyzője képviselteti magát a világ legnehezebb tereprali versenyén.Az elmúlt évekkel ellentétben a Szalay Balázs-Bunkoczi László kettős az Africa Eco Racet választotta, így most nem indulnak a Dakaron. A Sebestyén Sándor-Bognár József duó viszont ismét nekivág a sivatagnak a Toyotaval. Sőt már hárman foglalnak majd helyet az autóban, mivel Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó is csatlakozik hozzájuk. Az elmúlt évek eredményeinek köszönhetően a 390-es rajtszámot ragaszthatták az autó oldalára. Szintén a Sandlander Dakar Team színeiben indul a quados Somfai Mátyás, aki a 293-as számot kapta. A szerbiai magyar Saghmeister Gábor a 72-es rajtszámot kapta.
A szervezők Kurt Caselli halálos balesetével kapcsolatban elmondták, hogy a versenyen az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektetnek a biztonságra. Mint ismeretes az amerikai versenyző ugrott be Marc Coma helyére és két szakaszt is nyert az idei Dakaron. Azonban a Baja 1000-en bukott és belehalt fejsérüléseibe.

A januári verseny előtt többen is csapatot váltottak:
A héten jelentette be az X-Raid csapat, hogy a 2011-es Dakar győztese, Nasser Al-Attiyah visszatér hozzájuk. A csapat nem lesz számára ismeretlen, hiszen a katari versenyző 2005 és 2009 között már versenyzett a németeknél.  Azonban a Mini még ismeretlen számára.

Nasser Al-AttiyahAl-Attiyah 2008-ban a Közép-Európa Rallyn az X-Riad színeiben

Korábbi csapattársa, a 2010-es verseny győztese, Carlos Sainz pedig a Red Bull SMG Rally Team buggyjával vág majd neki a sivatagnak.
A motorosoknál címvédő Cyril Despres KTM-ről Yamahara váltott, míg  David Casteu pedig KTM-re vált.