Skip to content
Főoldal / Dakar 2020 / Hivatalos: Marc Coma lett Alonso navigátora

Hivatalos: Marc Coma lett Alonso navigátora

Fotó: Toyota Gazoo Racing

A páros a héten már együtt versenyez.

Közel egy hónappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy az ötszörös Dakar-győztes Marc Coma lehet Fernando Alonso navigátora.
Ma a Toyota Gazoo Racing hivatalosan is bejelentette, hogy a két spanyol együtt készül a Dakar Rallyra és most hétvégén már együtt is indulnak a Lichtenburg 400-on Dél-Afrikában.

Marc Coma ötször nyerte meg a Dakar Rallyt motorral, majd 2015-től a Dakar Rally szervezőcsapatának volt a tagja és versenyigazgató is volt. Most navigátorkánt vág neki újra a sivatagnak.

„Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy tagja lehetek ennek a csapatnak, és megoszthatom a terepralis tapasztalataim Fernandoval. Bár én már hosszú ideje benne vagyok ebben a sportban, így is új kihívás lesz ez számomra, mert sohasem hittem volna, hogy egy napon navigátorként fogok ülni egy Hiluxban.” – kezdte Coma.

„Fernandoval nagyon jól dolgozunk együtt, és látom rajta, hogy milyen módszeresen áll hozzá a terepralizáshoz. A Hilux vezetéséhez is nagyon jól tud alkalmazkodni, és nem is csak napról napra, hanem menetről menetre is javulást érünk el.”-zárta gondolatait a 42 éves versenyző.

„Marc oldalán dolgozni fantasztikus, a hatalmas tudásának és tapasztalatának köszönhetően nagyon sokat tanulok tőle a terepraliról” – mesélte Alonso. „A motorsport ezen szakágában, amelyben naponta több száz kilométert kell teljesítenünk, nagyon fontos, hogy jól megértsük egymást az autóban ülő másik személlyel. Marc és én jól kijövünk egymással, egy egységként tudunk dolgozni. Már nagyon várom, hogy először kipróbáljuk ezt versenykörülmények között, ami nagyon más tapasztalat lesz, mint az eddigi privát tesztjeink.”