Skip to content
Főoldal / ERC / Herczig: Hetedik hely, és rengeteg tapasztalat Rómából

Herczig: Hetedik hely, és rengeteg tapasztalat Rómából

Fotó: ERC

A MOL Racing Team párosa először versenyzett az ERC olaszországi futamán, ahol végig nagy csatát vívtak a helyi vetélytársakkal.

Úgy érzem magam mintha dobogós helyen zártunk volna” – mondta a céldobogó előtt Herczig Norbert, és csaknem így is történt, hiszen az állandó ERC indulók közt negyedik lett a MOL Racing Team kettőse. Az új helyszínen 16 gyorsasági szakaszt teljesítettek, megismerték a pályákat, ráadásul a versenytempójuk is az élmezőny közvetlen közelében volt.

Bár a Rally di Roma Capitale aszfaltos pályákon zajlott, két egymástól eltérő napon kellett gyorsnak lenniük a párosoknak. „Az első napon szűk, defektveszélyes pályákat jelöltek ki a szervezők. A teszten sem tudtunk erre készülni, mert más jellegű szakaszt kaptunk, és az idei defektek után tudatosan visszavettem a tempóból. Nem vágtam le minden kanyart, igyekeztem az úton maradni, és a gumiválasztásunknál is inkább a biztonságra törekedtünk. Ennek ellenére nagyon jó időket autóztunk, a nap végén az ötödik helyen álltunk, ami fontos bajnoki pontokat hozott a konyhára” – mondta Herczig Norbert az első hat gyorsaságiról. A szombati versenynapon egy kis kalandja volt a magyar párosnak. Egy hosszú gyors balos kanyar végén a Volkswagen Polo GTI R5 hátulja érintett egy betonfalat. A következő kilométereken Norbi kicsit óvatosabban vezetett, figyelte, hogy sérült-e az autó, de a Polónak meg sem kottyant az ütés, sőt a szakaszon a közjáték ellenére is hatodik időt autóztak a fiúk.

Vasárnap izgalmas csata alakult ki a MOL Racing Team párosa és az ERC egyik ifjú tehetsége, Chris Ingram között. Egytized másodperces különbséggel kezdték a napot, folyamatosan ment az adok-kapok, végül nyolc szakasz után Ingramék 3.7 másodperces előnnyel álltak a hatodik helyen, de az utolsó két rövid városi gyorsaságin nem volt értelme kockáztatni, így maradt ez a sorrend kettejük közt. „Remek csata volt. Büszke vagyok rá, hogy tartani tudtuk a tempót, hiszen Ingram saját bevallása szerint is negyedszer versenyez ezeken a pályákon, nekünk pedig minden teljesen új volt. Persze odafigyeltünk rájuk, és élveztük a versengést a hatodik helyért, de azt is szem előtt tartottuk, hogy végig kell menni a futamon, mert kellenek a tapasztalatok” – mondta Norbi a csatáról, aztán a szakmai részről is beszélt. „Vasárnap napközben változtattunk a beállításokon, és az itinert is módosítottuk. Ez már az Eb-s rutinnak köszönhető, mert annak ellenére, hogy ez volt a második aszfaltos versenyünk a Polóval és a Michelin gumikkal, a szervizben és a gyűjtőpontokon folyamatosan ott volt előttünk a laptop, és ha kellett, módosítottunk a beállításokon. Egyébként itt kell megjegyeznem, hogy a Michelin gumik fantasztikusan teljesítettek egész hétvégén. Sikerült több abroncs típust is kipróbálnunk és egytől-egyik azt a profizmust kaptuk, amiért az év elején mellettük döntöttünk.”

Az olasz futamon is megmutatkozott a hazai pálya előnye, és ezzel a pályaismeret fontossága. Az abszolút értékelésben a dobogós helyeken olasz párosok végeztek, míg az állandó ERC résztvevők közt az első négy páros közt egy percen belüli időkülönbséggel végzett a 16 gyorsasági után. „Elértük azt, amiért jöttünk. Megismertük a pályákat, újra láttuk, hogy aszfalton ott vagyunk az ERC élmezőnyében, és fontos pontokat is gyűjtöttünk. A Barum Ralira újra magabiztosan utazunk majd” – fejezte be az értékelést Herczig Norbert.