Skip to content
Főoldal / Dakar Rally / Frans Verhoeven

Frans Verhoeven

A holland versenyző 1966. november 7-én született Tilburq-ben.
Verhoeven pályafutását 1996-ban endurozással kezdte.
2005-ben vágott neki először a Dakar Rallynak, akkor a 16. helyen fejezte be a versenyt. 1 évvel később 26. lett. 2007-ben kiesett. 2009-ben két szakaszt megnyerve a 8. lett. 2010-ben kiesett. 2011-ben 1 szakaszt nyert és a 16. lett. 2012-ben egy helyet javított az összetettben. 2013-ban egy szakaszt megnyerve a 9. lett. Egy évvel később már a verseny elején kiállni kényszerült. 2015-ben a 15. helyen fejezte be a versenyt. A pihenő napon azt mondta, hogy ez az utolsó Dakarja. Pár héttel a verseny után nem volt elégedett az eredménnyel és úgy döntött ad még egy esélyt magának, így 2016-ban is neki vágott a sivatagnak. A top 10 volt a célja, de ez nem jött össze, 19. lett.