Skip to content
Főoldal / ERC / Európa-bajnok a Botka Dávid-Szeles Péter páros!

Európa-bajnok a Botka Dávid-Szeles Péter páros!

Fotó: ERC

Az ERC2-ben kettős magyar győzelem született a Rallye du Valaison, mely bajnoki címet eredményezett Botkáéknak.
Breen magabiztosan kezdett a Rallye du Valaison. Az első 10 gyorsaságiból mindössze kétszer nem ő volt a leggyorsabb. Így a második nap végére már közel egy perccel vezetett a svájci Burri előtt. Lukyanuk állt a harmadik helyen. Bouffiernek már az első szakaszon ki kellett állnia. A zárónapon Lukyanuk megelőzte Burrit, így ő vehette át a másodiknak járó serleget. A Junior Bajnok Bergkvist a negyedik helyen zárta a versenyt.

Számunkra azonban sokkal fontosabb volt az ERC2. Az Európa-bajnoki címért küzdő Botka Dávid-Szeles Péter kettős biztosra ment. Az első két napi 10 szakaszból hétszer ők voltak a leggyorsabbak a kategóriában. A maradék három szakaszt a bajnoki címért még versenyben lévő Vojtech nyerte. Így a második nap végére a magyar párosnak már egy perces előnye volt. A zárónapon az utolsó szakaszt Vojtech nem tudta teljesíteni motor probléma miatt. De a cseh versenyző kiesése előtt is több mint 30 másodperc előnye volt a magyar párosnak. Így Botkáék győzelemmel lettek Európa-bajnokok! Gratulálunk! A páros a szezon során három győzelmet és négy második helyet szerzett.

Szintén ebben a kategóriában volt érdekelt az ifj. Érdi Tibor-Patkó Gergely duó. Számukra kalandosan alakult a verseny.  A második nap reggel nem indult be az autó a parc fermében, a szervizben egy gyors gyertya csere után már indulhattak is a fiúk. Ezzel még nem értek véget a gondjaik, hiszen bepárásodott a szélvédő a gyorsaságin valamint a hajtással is gondjuk volt. Vojtech kiesése után a második helyet szerezték meg, ami a bajnokság negyedik helyére volt elég.

A Rallye du Valais végeredménye: