Skip to content
Főoldal / Rallycross / Ekström nyert, Szabó ismét az elődöntőben

Ekström nyert, Szabó ismét az elődöntőben

Fotók: FIAWorldRallycross.com

Ken Block nyerte a Projekt E első versenyét.

Höljesben ma ott folytatódott a rallycross világbajnokság második fordulója, ahol tegnap véget ért az első. Johan Kristoffersson és Mattias Ekström osztoztak a kvalifikáció győzelmeken. A tegnapinál sokkal jobban jött ki a lépés Andreas Bakkerudnak, aki a harmadik helyen ment tovább az elődöntőbe. Szabó Krisztiánnak is jobban ment mint tegnap, tizedik, hetedik és hatodik hely után a hatodik helyen zárta a kvalifikációkat.

Az első elődöntőt simán nyerte Kristoffersson. Kevin Hansen lett a második. Mögötte az utolsó két körben hatalmasat csatázott a harmadik helyért Bakkerud, Timur Timerzyanov, Timmy Hansen és Anton Marklund. Végül Bakkerdu jutott a döntőbe.

A második elődöntőben Szabó Krisztián a harmadik helyről várhatta a lámpák kialvását. A rajtnál megőrizte a pozícióját. Timo Scheider már az első körben letudta a Joker körét, míg a magyar versenyző az utolsó körre hagyta, a német versenyző mögé tért vissza. Az előzés nem sikerült a hátralévő fél körben, így a negyedik helyen intették le. Krisz később 5 másodperces büntetést kapott, így az ötödik lett. A csapattársát lerajtoló Robin Larsson, Ekström és Scheider jutott tovább.

A döntőben a rajtnál Kristoffersson kemény védekezést mutatott be Larssonnal szemben, közben Ekström letudta a Jokerét. A 2016-os világbajnok ezután rákapcsolt és folyamatosan dolgozta le a különbséget Kristofferssonnal szemben, így a tegnapi győztes csak mögé tudott visszatérni. Egy hatalmas csata után Ekstöm örülhetett a győzelemnek. Kristoffersson és Scheider is 5 másodpercers büntetést kapott, így előbbi a harmadik helyre csúszott vissza. Ezzel Kevin Hansen lett a második.

Az elektromos rallycross autók számára kiírt Projekt E-ben Ken Block nyerte az első versenyt, Natalie Barratt és a gondokkal küzdő Hermann Neubauer előtt.

A Subercar Eb-n Oliver Eriksson diadalmaskodott. Kárai Tamás a saját elődöntőjét a hatodik helyen zárta, 8 bajnoki ponttal távozik Höljesből.